Frissítve:

A hidat lezárták, ezért most óriásit kell kerülni Perén

A lezárt út A lezárt út - © Fotó: Bujdos Tibor
Pere – Nagyon hiányzik a pereieknek a lezárt Hernád-híd.

hiba beküldése

Óriási gondot okoz a pereieknek, hogy november 16-án lezárták a településre vezető Hernád-hidat biztonsági okokból. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. akkor azt ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy „a híd teljes körű felújítását a lehető leghamarabb elindíthassák, addig is szakértők bevonásával vizsgálják meg, hogy milyen ideiglenes beavatkozásokkal lehet a forgalmat, akár csak részlegesen is, újra megnyitni a hídon.”

Azóta másfél hónap eltelt, de nem sok minden történt az ügyben. Ottjártunkkor csak egy behajtani tilos táblát láttunk a hídra vezető úton, alatta írás: „Figyelem az út lezárva!”

Nem áll meg Encsen

– A legnagyobb problémánk az, hogy a perei gyerekek Ináncsra járnak iskolába, de a települést most csak jókora kerülővel tudják elérni – mondta lapunknak Blaskó István, Pere polgármestere. – A híd lezárása óta fél órával hamarabb kell elindulniuk, mert a busz most a Hernádbűd–Gibárt–Encs–Ináncs útvonalon közlekedik Peréről. Ugyanez a problémája a településünkön működő panziónak, aminek a konyháján napi kétezer adag ételt főznek a környező gyermekintézményeknek és az időseknek. Aki pedig például vonattal jár Miskolcra dolgozni, még rosszabbul járt. A perei busz ugyanis nem áll meg az encsi vasútállomáson, így kerülővel kell neki is eljutnia az ináncsi állomásra – sorolja a gondokat a polgármester.

Hozzáteszi: eddig annyi történt, hogy búvárok jártak a hídnál, valamit vizsgáltak, de neki nem mondtak semmit. Blaskó István szeretne összehívni a közeljövőben egy tanácskozást a közútkezelő és a térség országgyűlési képviselőinek a részvételével, hogy a probléma minél hamarabb megoldódjon.

ÉM-HE


Lezárták az perei Hernád-hidat
Abaújszántó, Ináncs - Forgalombiztonsági okokból határozatlan időre lezárják november 16-ától az Ináncs-Abaújszántó összekötő úton található perei Hernád-hidat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint a cég a jogszabályi előírások szerint valamennyi kezelésébe tartozó hídon meghatározott...

A perei „út”
Miskolc, Pere - A közúthálózattal kapcsolatban az autósok is jelezhetik észrevételeiket. De ez még nem garancia a javításra. A napokban Perén készítettünk riportot, onnan indultunk el Abaújszántóra. Igaz, a pereiek mondták, hogy csak óvatosan, mert az az út felér egy kalandtúrával, de azért mi n...



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Emelkedik a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin [...] tovább »
A határon túli magyarság kihívásai: a kisebbségi lét és a népesedés
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kisebbségi sors befolyásolta a népesedési folyamatokat, a magyar gazdaság [...] tovább »
Emlékek ösvényén Tiszaújvárosban
Miskolc, Tiszaújváros - Tőrő Irén miskolci festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 18-án, [...] tovább »
A mobillal fotózás is megtanulható
Miskolc - Nem szükséges drága kamera és bonyolult felszerelés ahhoz, hogy valaki igazán jó fotós legyen, vagy [...] tovább »
Múzsa-gála, még vannak jegyek
Miskolc - Korlátozott számban még kaphatók jegyek a Miskolci Múzsa Díj díjátadó gálájára, melyet január [...] tovább »
Ismét elfogy a Hold
Hajdú-Bihar - Teljes holdfogyatkozás lesz január 21-én, hétfőn kora hajnalban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Szép eredmények tornában
Debrecen - Remekül szolgálta a fiatalok felkészülését a torna. tovább »
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása