Frissítve:

A hétvégén melegszik az idő

A hétvégén melegszik az idő © Fotó: Pixabay
Budapest – Pénteken néhol még mínusz 15 foknál is hidegebb lehet, a hétvége további részében viszont melegszik az idő. Emellett napsütésre, de csapadékra – hóra, havas esőre, esőre – is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

hiba beküldése

Pénteken délelőtt még többfelé megerősödik, az Alpokalján és északkeleten viharossá is fokozódhat a szél, ezért főként az utóbbi tájakon néhol hófúvás is lehet. Emellett napközben többórás napsütés várható, legfeljebb néhol lehet jelentéktelen hószállingózás. Este azonban északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és késő este északnyugaton már eleredhet a hó. A minimumhőmérséklet általában mínusz 15 és mínusz 2 Celsius-fok között várható, de a szélcsendes, kevésbé felhős, vastagabb hóval borított vidékeken ennél jóval hidegebb is lehet. A nappali maximumok többnyire mínusz 6 és plusz 2 fok között alakulnak, fagypont feletti értékek elsősorban nyugaton, délnyugaton várhatók.

Szombaton eleinte többfelé, majd helyenként várható vegyes halmazállapotú csapadék: reggelig döntőn hó, napközben délnyugat felé haladva egyre inkább havas eső, eső valószínű, néhol esetleg ónos eső is lehet. Helyenként megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 10 és mínusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, de a kezdetben gyengén felhős, hóval borított tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

Vasárnap többfelé fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék (nagyrészt eső, főként északkeleten, keleten havas eső, hó is lehet). A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 2 fok között valószínű. Napközben 0-7 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV
Budapest - Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a [...] tovább »
Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
Budapest - Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az [...] tovább »
Emelkedett az üzemanyagok ára
Budapest - A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi [...] tovább »
Két holttestet találtak a Nemespátrón kigyulladt családi házban
Budapest - Két holttestet találtak egy, a Zala megyei Nemespátrón kigyulladt családi házban kedd este - közölte [...] tovább »
Rendületlenül pörög a garázspiac
Debrecen - Elkapkodják a jó helyeken lévő garázsokat és gépkocsibeállókat. tovább »
Feltehetően egy eddig ismeretlen Klimt-domborművet találtak Budapesten
Budapest - Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Párja, David Schumacher az ellenfele
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Interjú Keszthelyi Viviennel, aki az első magyar női pilótaként mutatkozhatott [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
A veteránok kiváló példát mutattak
Debrecen - Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepelte a napokban az Apafai Lőtéren létrehozott [...] tovább »
Jegesmedvék: A sírból szereztek két pontot
Miskolc - Közvetlen riválisát fogadta kedd este a diósgyőriek hokicsapata, és a lutriban nyertek. tovább »
Australian Open – Babos búcsúzott a második fordulóban
Melbourne - Babos Tímea vereséget szenvedett a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlen lett a német-francia rangadó
Koppenhága - A társrendező német válogatott 25-25-ös döntetlent játszott kedden a címvédő francia csapattal a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása