Frissítve:

A H7N9-es madárinfluenza visszatérésének veszélyeire figyelmeztettek a szakértők Sanghajban

Sanghaj, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) – Az ősz beköszöntével újra felütheti fejét a madárinfluenza H7N9-es törzse Kínában – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn Sanghajban.

hiba beküldése

A WHO-nak a városban tartózkodó szakemberei úgy fogalmaztak: a vírus jelenléte a hűvösebb időt hozó őszi és téli időszakban fokozódhat, ez az időjárás ugyanis kifejezetten kedvez a légzőszervi betegségek terjedésének. A kínai egészségügyi szerveknek magas fokú készültségben kell maradniuk, elő kell készíteniük a kórtani tapasztalatok megosztásának mechanizmusát, a betegség kezelésére pedig irányelveket kell kidolgozni – fogalmaztak az Egészségügyi Világszervezet munkatársai egy konferencián.

A Shanghai Daily című napilap a témával kapcsolatos összeállításában Vang Jüt, a betegségek kezelését és megelőzését szolgáló nemzeti központ vezetőjét idézi, aki úgy fogalmazott, hogy a madárinfluenza H7N9 törzsével kapcsolatban továbbra is sok az ismeretlen tényező.

Nem lehet tudni például, hogy pontosan mi a betegség eredete, kikre jelent kifejezett veszélyt a kór, az milyen csatornákon át terjed és milyen lehetséges szövődményekkel járhat. A leginkább aggasztó az, hogy a betegség esetleges mutációiról sem rendelkeznek egyelőre információval a kutatók – mondta Vang.

A korábban csak szárnyasok közt terjedő vírus jelenlétét március elején Sanghaj városában mutatták ki elsőként embereken Kína területén. A legutóbbi hivatalos adatok szerint összesen 134 megbetegedést jelentettek azóta az országban, a halálos áldozatok száma 45. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a nyár és a nyári meleg beköszöntével alig jelentettek új fertőzést az országban, július és augusztus hónapokban mindössze egy-egy esetet regisztráltak.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Átfogó járványvédelmi vizsgálat indul a baromfitartóknál
Budapest - Átfogó és egységes járványvédelmi vizsgálatot indít a Baromfi Termék Tanács (BTT) [...] tovább »
Nem tudott ellenállni a hal a tigrismogyorónak
Nyíregyháza, Kálmánháza - A Kálmánházán élő Szalanics Alexandra számára a horgászat nemcsak egy [...] tovább »
Nagy volt a felháborodás, ezért nem dörren több fegyver a a Sóstói-erdőben! Kitaláltak valami mást a vadászok
Nyíregyháza, Sóstó - Bár felvetődött a vadászat megtiltása, azonban vitathatatlan az ökológiai fontossága. tovább »
Unikornis szagolta ki a „bűnt”
Bükkábrány, Mezőkövesd - A mezőkövesdi rend­őrök Unikornis nevű kutyájuk segítségével fogták el a betörőket. tovább »
Monaji halálos kutyatámadás: fellebbezés miatt irány az ítélőtábla
Miskolc, Monaj - Mint írtuk, szeptember 5-én hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék a Monajon történt [...] tovább »
Megjelent az állatbetegségek és zoonózisok felszámolásának idei finanszírozásáról szóló rendelet
Budapest - Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az egyes állatbetegségek és zoonózisok (állatról [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda EK – Idegenben szerzett előnyt a Körmend
Budapest - A Körmend fölényes idegenbeli sikerével tulajdonképpen már az első, csütörtöki mérkőzésen [...] tovább »
“Amennyiben botox kezelésre szorulnék, a számlát a keret tagjai fogják állni!”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A két még hibátlan csapat rangadója mellett is szolgál csemegékkel a forduló. tovább »
Női kézilabda NB I – Simán nyert a Győr, nehezen a Ferencváros
Budapest - A címvédő Győr magabiztosan, 11 góllal győzte le a vendég Siófokot a női kézilabda NB I [...] tovább »
Erős hajdúk kerestetnek
Hajdúböszörmény - Erőemelő-versenyt rendeznek Hajdúböszörmény főterén szombaton 11 órakor, amelyet Kathi [...] tovább »
Levon Aronjan és Ting Li-zsen jutott döntőbe a sakk világkupán
Tbiliszi - Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ting Li-zsen jutott a Tbilisziben zajló sakk világkupa fináléjába. tovább »
Megvillant a Loki-szív, győzelmet ért
Debrecen - Nem mindennapi végjátékot követően a DVSC-TVP egygólos sikert aratott a Vác ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása