Frissítve:

A GE Hungary Kft. világítási rendszereket fejlesztett a KTIA támogatásával

Budapest, 2014. július 10., csütörtök (MTI) – A GE Hungary Kft. beltéri és kültéri LED-alapú világítási rendszereket fejlesztett ki, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásával.

hiba beküldése

A GE Hungary Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: a június végén lezárult mintegy 1,63 milliárd értékű programhoz az innovációs alap 699 millió 474 ezer forint összegű támogatást biztosított.

A programban megvalósult fejlesztéseket a GE magyarországi üzemeiben fogják alkalmazni.

A kezdeményezésben kiemelt szerepet kapott továbbá a világítástechnikai üzletág budapesti székhelyű Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régiós központja is, mivel a Magyarországon gyártott új termékeket a cég globális értékesítési hálózatán keresztül exportálják világszerte..

A vállalat fényforrás üzletága öt magyarországi városban hat gyárral van jelen. Az EMEA régiós központja és Globális Technológiai Központja is Budapesten található. Az üzletág több mint 6000 embert foglalkoztat Magyarországon..

A társaság 2011-ben, Budapesten nyitotta meg európai világítástechnikai bemutatóközpontját, majd egy évre rá a nagykanizsai gyárában megnyitotta európai LED kiválósági központját is..

A GE Hungary Kft. 2012 decemberében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal, amellyel megerősítette Magyarországgal való partneri kapcsolatát. A társaság 2013-ban 1400,4 milliárd forintra növelte nettó árbevételét az egy évvel korábbi 1375,9 milliárdról. Tavalyi évét a cég 24,378 milliárd forintos veszteséggel zárta, 2012-ben adózott eredménye 90,628 milliárd forintot tett ki.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az idén is fontosak a helyi sajátosságok Püspökladányban
Püspökladány - Öt különálló projekttel kíván részt venni a 2018. évi Startmunka Programban a ladányi [...] tovább »
Kárpát-medencei együttműködés a borvidékek és a borkultúra fejlesztéséért
Budapest - Magyarországi és határon túli magyar borászok erősítették meg együttműködési szándékukat [...] tovább »
Hitelminősítés – Görögország és Spanyolország is jobb osztályzatot kapott
London - Görögországnak és Spanyolországnak is az eddiginél jobb államadós-besorolást adott pénteken két [...] tovább »
„Még nem ette meg a kutya a telet”
Hajdú-Bihar - Bár még nem okozott nagyobb gondot, hogy enyhe az idő, nem örülnek neki a gazdák; több [...] tovább »
Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást
Budapest - Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló [...] tovább »
Javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés eredményei az előző évekhez képest
Budapest - A főbb szabálytalanságokat tekintve javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari: Edzőmeccs és irány haza
Törökország - Az orosz ligás csapat nyert, Fodor Ferenc megsérült. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Remek kapusteljesítménnyel győztek a franciák
Budapest, Zágráb - A világbajnok francia válogatott hat góllal legyőzte Svédország csapatát a horvátországi [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Idegenben győzött a BVSC és a Honvéd
Budapest - A BVSC hét, a Honvéd tizenhét gólos győzelmet aratott a Szombathely, illetve a Szeged vendégeként a [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – A Sopron idegenben, a Győr otthon nyert
Budapest - A papírformának megfelelően, a címvédő Sopron idegenben, a Győr otthon nyert szombaton a női [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Debrecenben győzött a címvédő Alba
Budapest - A címvédő Alba Fehérvár könnyed, 18 pontos győzelmet aratott Debrecenben a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Otthon győzött a Kecskemét
Budapest - A Kecskemét hazai pályán 3-0-ra nyert a MAFC ellen a férfi röplabda NB I egyetlen szombati összecsapásán. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása