Frissítve:

A franciák nem elleneznék, ha az EKB államkötvényeket vásárolna

Párizs, 2014. november 14., péntek (MTI) – A francia központi bank elnöke szerint az Európai Központi Bank (EKB) államkötvényeket vásárolhatna, ha emelni kellene a kamatokat vagy új gazdasági sokkhatás érné az eurózónát.

hiba beküldése

“Nem látnék semmilyen problémát abban, hogy az Európai Központi Bank más értékpapírokat, és szükség esetén államkötvényeket vásároljon, ha például emelkednének a kamatok az eurózónában az Egyesült Államok monetáris politikájának jövő évi kiigazítása miatt” – jelentette ki Christian Noyer a Les Échos című francia újságnak adott, pénteken megjelent interjúban.
Hangsúlyozta: az EKB-nak képesnek kell lennie a negatív fejlemények kivédésére. “Mindazonáltal a reakciót jól ki kell számítani, a bizalmat meg kell őrizni, és nem szabad szembemenni a közvéleménnyel, beleértve Németországot” – mondta.

Az Európai Központi Bank az utóbbi két hétben többször megismételte, hogy a kormányzótanács kész más, nem konvencionális eszközökhöz nyúlni, azaz akár államkötvényeket is vásárolhat, ha az eddigi intézkedései – a hosszú lejáratú refinanszírozási hitelek a bankok számára, a pénzintézeti fedezett kötvények és a követeléssel fedezett vállalati értékpapírok piaci vásárlása – nem lennének elegendőek.

Christian Noyer úgy ítéli meg, hogy az EKB eddigi lépései megfelelőek voltak, és már meghozták az első eredményeket. Csökkentek a kamatok, ami részben segítette a részvények és kötvények árfolyamának emelkedését. Emellett jelentősen csökkentek a különbségek a finanszírozási feltételekben az euróövezeti tagállamok esetében – tette hozzá.

Noyer megjegyezte, hogy az olyan euróövezeti országok, amelyek strukturális reformokat hajtottak végre, például Spanyolország, Írország vagy Portugália, most kezdik el learatni a keserves munka első gyümölcseit. Franciaországnak is végre kell hajtani a reformokat: a strukturális deficit csökkentését célzó irány jó, de az ütem nem elég gyors – véli a francia központi bank elnöke.

Megítélése szerint már rövid távon kedvező hatást gyakorolnának olyan intézkedések, mint a vasárnap végzett munka egyértelmű liberalizálása, vagy a lakásépítéseket fékező előírások gyors enyhítése. Középtávon szükség lenne a munkaerőpiac reformjára, amely magában foglalná a minimálbér indexálási mechanizmusának felülvizsgálatát, és több mozgásteret biztosítana a munkaadóknak és munkavállalóknak a tárgyalásokra, rugalmasabbá tenné a munkaidő meghatározását és az elbocsátás szabályait.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Fotók: Szerencsi köszöntő a vállalkozóknak
Szerencs - Bihall Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Koncz Ferenc, Szerencs [...] tovább »
Sokat szelídült megválasztása után Trump
Debrecen - Trump egyes kampány­ígéretei a megvalósítás nehézségein futhattak zátonyra. tovább »
Gazdálkodók figyelem! – Pár határidő, amiket érdemes betartani
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei szervezete közleményében felhívja a megyei [...] tovább »
Szallas.hu – Tíz százalék felett bővült a belföldi turizmus tavaly
Budapest - Újabb rekordot döntött a belföldi turizmus tavaly, a Szallas.hu előzetes adatai alapján tavaly a [...] tovább »
NGM: Negyvenhét hónapja növekszik a reálbér Magyarországon
Budapest - Negyvenhét hónapja, közel négy éve folyamatosan emelkednek nemcsak a bruttó, hanem a reálbérek is - [...] tovább »
FM: Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza
Budapest - Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza egy-egy gazdaságban, a vírus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Télen is előnyös lehet a szabadtéri sportolás
Debrecen - A szakember szerint, ha magas a szállópor-koncentráció, nem érdemes futócipőt húzni a lábunkra. tovább »
Australian Open – Második meccsüket is megnyerték Babosék
Budapest/Melbourne - Babos Tímea - oldalán Anasztaszija Pavljucsenkovával - már a legjobb 16 között van női [...] tovább »
További négy évig Gyulai Miklós az atlétikai szövetség elnöke
Budapest - További négy évig Gyulai Miklós, a Sport TV munkatársa vezetheti a Magyar Atlétikai Szövetséget (MASZ). tovább »
Távozik posztjáról az asztalitenisz-szövetség főtitkára
Budapest - Távozik posztjáról Stocker Miklós, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára. tovább »
Döntetlent játszott a DVTK a balmazújvárosi edzőmeccsen
Balmazújváros, Miskolc - Második felkészülési mérkőzésén sem kapott gólt a DVTK, legközelebb már a [...] tovább »
Nyert a Szpari!
Nyíregyháza - Szombaton lejátszotta első edzőmeccsét a Nyíregyháza Spartacus. Az örökösföldi műfüves [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása