Frissítve:

A francia elnök szerint elfogadhatatlan az Air France vezetőinek bántalmazása

Párizs, 2015. október 6., kedd (MTI) – Elfogadhatatlannak nevezte kedden Francois Hollande francia államfő, hogy előző nap az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit. A köztársasági elnök szerint a történteknek “következményei lehetnek Franciaország imázsára és vonzerejére”. A francia igazságszolgáltatás vizsgálatot indított az ügyben.

hiba beküldése

“Fontos a szociális párbeszéd. És amikor az erőszak és a konfliktusok miatt félbeszakad, látjuk, hogy következményekkel járhat az ország imázsára és vonzerejére” – fogalmazott Francois Hollande az északkelet-franciaországi Le Havre-ban tett látogatásán.

A Párizshoz közeli Bobigny ügyészsége bejelentette, hogy vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen, miután az Air France vezetősége “súlyos erőszak” miatt feljelentést tett. A rendőrségre öt panasz érkezett kedden az előző napi incidens miatt.

Manuel Valls miniszterelnök kedden délben látogatást tett a vállalatnak a Roissy-Charles de Gaulle repülőtér közelében található székhelyén és találkozott a megtámadott vezetőkkel.

“Súlyos szankciók kellenek az elkövetőkkel szemben” – mondta a kormányfő, aki szerint a vezetők nyilvános megalázásra törekedtek a tettesek, miközben “a dolgozók nagy többsége nem tűr el ilyen fellépést és ilyen erőszakot”.

“A tegnapi képek bejárták a világot, ledöbbentették honfitársainkat, rosszat tettek az országnak” – hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök jelezte hogy “az állam támogatja az Air France-ot, amelynek jelentős kihívásokkal és konkurenciával kell szembenéznie a nyitott világban”. Álláspontja szerint a “vállalat jövője a tét, mindenkinek világosan kell látnia az Air France helyzetét, nem maradhatunk a status quónál” – tette hozzá.

A miniszterelnök, még hétfőn, “felháborodott az elfogadhatatlan erőszak” miatt. “A vállalat helyzete nagyon nehéz, de semmi nem igazolhat ilyen felfordulást” – hangsúlyozta a kormányfő, aki aznap Japánban tartózkodott.

Hétfőn félbeszakadt az Air France üzemi tanácsának ülése, amelyen a következő két évre tervezett, 2900 állás megszűnését előirányzó akciótervet tárgyalták volna, mivel több száz dolgozó betört a terembe és inzultálta a cég jelenlévő vezetőit. Az incidensben heten megsérültek, köztük egy ember súlyosan.

A dolgozók Alexandre de Juniac, az Air-KLM elnök-vezérigazgatója és Frédéric Gagey, az Air France vezetője lemondását követelték. Az ülésen részt vevő Gagey kimenekült a teremből. Egy szakszervezeti vezető elmondása szerint Xavier Broseta humánpolitikai igazgató félmeztelenül távozott, miután letépték az ingét és “majdnem meglincselték”, és két másik vezető is szakadt ingben hagyta el az Air France székházát.

Az állam az idén 17,6 százalékra növelte részesedését az Air France-KLM-ben, amely Európa második legjelentősebb légitársasága. A cég 2012 és 2014 között már 5500 munkahelyet szüntetett meg, s a következő két évben ismét 2900 állás felszámolására készül: 300 pilóta, 900 légikísérő, a földi személyzetnél pedig 1700 ember állása szűnhet meg. Most először tényleges elbocsátások is lehetnek, korábban csak az önkéntesen távozók és a nyugdíjba vonulók munkahelyeit szüntették meg.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása