Frissítve:

A Fradi már visszatérő vendég a megyénkben

Dajka Lászlóék mindent megtesznek majd Dajka Lászlóék mindent megtesznek majd - © Fotó: MTI
Kisvárda – Szerda késő este megtartották a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását, amin összekerült egymással a Szentlőrincen hosszabbítás után 4–1-re diadalmaskodó Kisvárda Master Good és a Sényőt 4–0-s különbséggel kiejtő Ferencváros.

hiba beküldése


Ebben a szezonban már két NB I-es bajnokin találkozott egymással a két együttes, Kisvárdán és Budapesten is 2–0-ra győztek a zöld-fehérek. Ennek fényében túlzás lenne azt állítani, hogy a szabolcsi gárda mumusa a Fradinak, de tény, a kupa előző kiírásában nagy meglepetésre búcsúztatta az akkor háromszoros címvédőt.

A bajnokság a fontosabb

– Nekünk most ennél közelebbi és fontosabb dolgaink vannak – reagált a sorsolásra Dajka László, a várdaiak mestere. – A saját bőrünkön tapasztaltuk már, hogy milyen erős csapat a Ferencváros. Természetesen megteszünk majd mindent ellenük és igyekszünk megnehezíteni a dolgukat, de úgy gondolom, hogy számunkra jelenleg fontosabb a bajnokság.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő

Ferencváros (NB I.)–Kisvárda (NB I.)

Mezőkövesd (NB I.)–Haladás (NB I.)

Soroksár (NB II.)–Andráshida (NB III.)

Budaörs (NB II.)–Kaposvári Rákóczi (NB II.)

Tiszakécske (NB II.)–Honvéd (NB I.)

Puskás Akadémia (NB I.)–Paks (NB I.)

Taksony (NB III.)–Mol Vidi FC (NB I.)

Ajka (NB III.)–DVSC (NB I.)

A továbbjutás februárban két meccsen dől el, ­oda-visszavágós alapon. A mérkőzéseket 2019. február 20-án és 27-én rendezik meg.

MK



További hírek a Sport kategóriából
Magyar Kupa – A Debrecen a 91. percben lőtt góllal nyert Ajkán
Budapest - A Debrecen 3-2-re nyert a harmadosztályú Ajka vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének [...] tovább »
Zamárdi polgármestere szerint városuk esélyes a Red Bull Air Race befogadására
Zamárdi - Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Szeged Egerben, a Veszprém Balatonfüreden nyert
Budapest - A címvédő és listavezető Szeged 19 gólos győzelmet aratott az Eger vendégeként a férfi kézilabda [...] tovább »
Atlétika érmek Budapestről
Budapest - Ifjúsági és junior fedett pályás atlétikai bajnokság, Budapest. tovább »
Paralimpia 2020 – A sportlövő Dávid Krisztina megszerezte a második magyar kvótát
Budapest - A sportlövő Dávid Krisztina negyedik helyen végzett az egyesült arab emírségekbeli El-Ajnban zajló [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Bondár Anna szettelőnyről kikapott
Budapest - Bondár Anna az első fordulóban búcsúzott a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Súlyosan megsérült a Tatabánya bosnyák kézilabdázója
Budapest - Győri Mátyás és Jakov Vrankovic után Vladimir Vranjes is megsérült a Grundfos Tatabánya KC [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása