Frissítve:

A flottaértékesítés felé nyitna a Maserati

Budapest, 2013. október 19., szombat (MTI) – A flottaértékesítés irányába próbál nyitni a Maserati – mondta Kasznár Milán, a márka magyarországi forgalmazója, a Wallis Motor Pest marketingvezetője az MTI-nek.

hiba beküldése

Az egyetlen magyarországi Maserati szalont működtető cég vezetője elmondta: arra számítanak, hogy a sanghaji autókiállításon néhány hónapja bemutatkozó, októbertől a magyar piacon is elérhető új luxuslimuzinjuk már vonzó lehet a csúcsmenedzsereik számára flottát vásárló cégeknek. Ha nem is nagy volumenben – tette hozzá, mintegy 10 darabra becsülve az eladást az év végéig hátralévő több mint két hónap alatt.

Megjegyezte: a magyar vevők számára meghatározó lehet, hogy az új Ghibli az első modell a Maserati történetében, amelyet dízelmotorral is szerelnek.

Emlékeztetett arra, hogy az olasz gyártó korábbi bejelentése szerint 2015-re a jelenlegi évi 5000-6000 darabról 50 ezerre akarja növelni a gyártást. Ennek érdekében bővíti a modellpalettát, a hétköznapi használatra jobban alkalmas modelleket is fejleszt, ennek legújabb tagja a sportlimuzin, valamint a jövő év elején érkező Levante a jelenleg legdivatosabb SUV szegmensből.

A Wallis csoport autós portfóliójába öt cég tartozik, ezek közül a Wallis Pest és a Wallis Duna prémium márkájú új autókat értékesít. A Maserati szalont működtető Wallis Motor Pest Kft. az idén az első háromnegyed évben több mint 500 járművet értékesített, az év végéig a darabszám meg fogja haladni a 700-at a marketingvezető tájékoztatása szerint. A cég az idén áprilisban nyitott Budapesten önálló Maserati szalont és szervizt, azóta 5-6 luxus sportkocsit adtak el.

A cég korábban az közölte, hogy 2012-ben összesen 820 járművet értékesített, árbevétele elérte a 7 milliárd forintot.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása