Frissítve:

A FESZ vállalná gyógyászati segédeszközöket használó betegek fogyasztóvédelmi érdekképviseletét

Budapest, 2014. szeptember 19., péntek (MTI) – A Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) vállalná a gyógyászati segédeszközöket használó betegek fogyasztóvédelmi érdekképviseletét – közölte a szervezet főtitkára az MTI-vel.

hiba beküldése

Róka László a közleményben azt írta: a gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó egészségügyi szolgáltatók országos szervezete egyben partnerséget ajánl az egészségügyi kormányzatnak, valamint a gyógyító-megelőző ellátásban szerepet vállaló orvos társaságoknak és betegszervezeteknek abban, hogy a betegek érdekeit szem előtt tartva közösen dolgozzák ki a magyar lakosság egészségi állapotának legjobb feltételeit.

Hozzátette, a szövetség – amely pénteken tartja éves kongresszusát – egyik fő célkitűzésének azt tekinti, hogy hozzájáruljon és részese legyen a gyógyászati segédeszközök új típusú ellátási rendszerének kidolgozásához, amellyel egy európai szintű, ésszerűbb, költséghatékonyabb ellátást szeretne megvalósítani, úgy, hogy a forgalmazók, kiskereskedők is megtalálják számításaikat a befektetett szellemi és anyagi tőke kiszámítható megtérülése mellett.

A FESZ a gyógyászati segédeszközök gyártásában és forgalmazásában részt vevő vállalkozásokat tömöríti, elsősorban kis- és középvállalkozásokat, az országban mintegy 330 üzlet és méretvételi hely tartozik a szövetséghez.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja új évadát a Thália Színház
Budapest - Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó [...] tovább »
Tizenöt bemutatóval készül új évadjára a miskolci teátrum
Miskolc - Tizenöt új produkciót állít színre a szeptemberben kezdődő, 194. évadjában az ország legrégebbi [...] tovább »
Megkezdte évadját a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - Franciaországban is turnézik a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2017-2018-as szezonban - mondta Szászné [...] tovább »
CineFest – A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukája
Miskolc - Hamarosan kezdődik a miskolci filmfesztivál. Idén először orosz mű is versenyez. tovább »
Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz Ilinyben
Salgótarján - Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem [...] tovább »
Videó: Így rabolt Ambrus Attila – Itt A Viszkis első előzetese!
Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A cél: térjenek vissza a nézők a focihoz Ózdon
Ózd - Jól rajtolt a megyei I. osztályban az Ózdi FC, két meccsből kettőt megnyert. tovább »
MLSZ – Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Budapest/Debrecen/Miskolc - Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar [...] tovább »
Videó: Egy héten belül kétszer csinált bohócot az ellenfél kapusából a DVTK csatára
Miskolc - Nagy hete van a Diósgyőrben játszó Makrai Gábornak, pontosabban a kapusoknak nincs, akik ellene lépnek [...] tovább »
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása