Frissítve:

A fejlődés nem elegendő

Nyíregyháza – Infrastruktúra és városfejlesztés kritikája címmel tartott sajtótájékoztatót a Nemzeti Keresztény Polgári Párt Nyíregyházán, csütörtökön délelőtt.

– Örömmnel nyugtázza mindenki, hogy lassan, elkészül az M3-as autópályaGörbeházát Nyíregyházával összekötő szakasza – kezdte a sajtótájékoztatót Názon Gyula, a párt alelnöke.

Az üröm az örömben, hogy ez több éves késéssel történt meg, és a nagyszállási felhajtón kívűl más felhajtó, pihenő, de még benzinkút sem épült ki a gyanús minőségű autópályán. Ugyanakkor az építéskor tönkre tett utak helyreállítása sem kezdődött meg, mint ahogy a Nyíregyháza nyugati elkerülőé sem.

A megye mellett Nyíregyháza fejlődése sem megfelelő. A pártunk híve a szép város építésének, de ami most a megyeszékhelyen történik, az nem más, mint hogy olyan építményekkel hívjuk fel magunkra a figyelmet, amelyeknek értelme nincs.

Ilyenek a  tervezett mélygarázsok helyett a Síp utcai vályogromok, és a Hunyadi utca melletti fás területen is kilehetne alakítani parkolóhelyeket. Ez a megoldás sokkal olcsóbb lenne – tette hozzá a politikus.

– Kiss Takács Béla –

hiba beküldése



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Meggyújtották a második gyertyát is Nyíregyházán
Nyíregyháza - Nyíregyházán, a második adventi gyertyát vasárnap este dr. Ulrich Attila alpolgármester [...] tovább »
Személyre szóló meglepetések az ünnepekre
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kedves emlékek, jótettek, fényképek, közös élmények is kerülhetnek a fa alá. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 49. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
A jövő héten is borús, csapadékos idő várható
Budapest - A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is [...] tovább »
Hogyan lehet jól termő körténk a kiskertben?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ha körtefá(ka)t szeretnénk ültetni, nem árt néhány dologra figyelni. tovább »
Időjárás-jelentés 2018. december 9.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Magabiztos holland siker a románok ellen
Nancy - Hollandia válogatottja továbbra is százszázalékos a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságon, [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Fölényes győzelemmel állt élre a Zalaegerszeg
Budapest - A Zalaegerszeg a tabella élére állt vasárnap a labdarúgó NB II-ben, miután a 19. fordulóban hazai [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Simán kikapott Brassóban a Dunaújváros
Budapest, Brassó - A Dunaújvárosi Acélbikák 4-1-es vereséget szenvedett Brassóban a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Győri siker Pécsen
Budapest - A Győr hét ponttal nyert a PEAC vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján. tovább »
Női kézilabda Eb – Rasmussen: szerencsések és jók is voltunk
Nancy - Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott jól teljesített és [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Nyert a DVTK
Budapest - Az Európa Kupában is szereplő csapatok mérkőzésén a DVTK legyőzte a vendég Szekszárdot a női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása