Frissítve:

“A fehértói vonat nem lassít, ezúttal is átrobog aktuális ellenfelén”

“A fehértói vonat nem lassít, ezúttal is átrobog aktuális ellenfelén” © Illusztráció: KM-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály, 10. fordulójának (kezdés: 15, ifi: 13) mérkőzéseit rendezik a hét végén.

hiba beküldése

Pannónia Zrt. csoport

Tippel: Kotricz Zoltán, a Kálmánháza edzője

Vasárnap

Nyírbéltek (14.)–Kemecse (1.): – A hazaiaknak is nagy szüksége lenne a pontokra, otthon pedig mikor máskor, ha nem egy ilyen kiváló együttes ellen szívná fel magát a gárda. Ennek ellenére a Kemecsének idegenben is meg kell oldania a feladatot.

Nagykálló (7.)–Kálmánháza (15.): – Sajnos több hiányzónk is van az utóbbi időben ezt a játékunkon is megérkeztük, viszont teljesen mindegy ki az ellenfél, a célunkhoz az eddigieknél több pontra van szükség, így hiába a hazai csapat az esélyes, mi pontot szeretnénk rabolni. Csak ilyen szellemben lehet pályára kifutni.

Apagy (9.)–Nyírlugos (12.): – Nem hiszem, hogy könnyen megadná magát a vendégcsapat, de a legutóbbi két, a tabella alsó helyén tanyázók ellen hozta a kötelezőt az apagyi csapat. Kezd az önbizalmuk helyre állni, így nyerni fognak.

Újfehértó (4.)–Napkor (11.): – Habár szép győzelmet aratott legutóbb a Napkor, a fehértói vonat nem lassít, ezúttal is átrobog aktuális ellenfelén, de nem szabad alábecsülniük az vendégeket.

Nyírtelek (16.)–Tiszalök (13.): – Egyszer minden rossz sorozat megszakad, így a nyírtelekieké is. Ideje még nagyobb energiát mozgósítani, összeszorítani a fogakat és megszerezni az első pontot, pontokat, bár ehhez lesz egy–két szava a vendégeknek is. Döntetlent tippelek.

Nyíribrony (3.)–Kótaj (6.): – Sok ismerős játszik a kótaji csapatban, szurkolok nekik, viszont az Ibrony nagyon nem szeret saját pályáján pontokat elajándékozni, így döntetlenre gondolok.

Rakamaz (2.)–Kállósemjén (5.): – A forduló rangadója, nagyot ment eddig a Semjén, a kellő önbizalmuk is megvan az ilyen meccsekhez, ám úgy gondolom, a Rakamaz idegenben nagy falat lesz. Szoros meccsen otthon marad a három pont.

Levelek (8.)–Encsencs (10.): – Izgalmas mérkőzésre van a kiáltás, amelyen a hazai pálya jelenthet előnyt az egyébként jó összetételű Encsencs ellen.

Nyírerdő csoport

Tippel: Berecz Csaba, a Demecser edzője.

Vasárnap

Vaja (10.)–Gergelyiugornya (7.): – Kíváncsian várom, a hazaiak edzőváltás után mire képesek, ezzel együtt vajai sikert tippelek.

Szabolcsveresmart (16.)–Dombrád (1.): – Szimpatikus kis csapat a Veresmart, mindent el fognak követni azért, hogy megnehezítsék a Dombrád dolgát, ám minden valószínűség szerint a vendégek mindhárom pontot begyűjtik.

Záhony-Tiszaszentmárton(2.)–Ramocsaháza (12.): – Menetel a Záhony, jobb állománnyal rendelkezik, meggyőző hazai győzelmet várok.

Nyírmada (13.)–Kék (9.): – Az utóbbi hetekben jó eredményeket ért el otthon a Kék, most kilépnek majd idegenbe, nem csak a nagyméretű pályája miatt otthon esélyesebbek a madaiak

Fényeslitke (11.)–Ajak (14.): – Mindkét csapat többre képes, a döntetlent tartom a legvalószínűbbnek.

Nyírkarász (4.)–Ladányi TC (8.): – A Karász is gyűjtögeti a pontokat, hazai pályán nekik áll a zászló, bár a Ladány is tud meglepetést okozni.

Demecser (3.)–Berencs FC (15.): – Múlt heti győzelmünk vezéráldozatokkal járt, eltiltottjaink és sérültjeink hiányában is miként mindig, most is a három pontért szállunk harcba. Szépen, döcögősen, vagy nyögvenyelősen érjük el, az most teljesen lényegtelen.

Pátroha (6.)–Őr (5.): – Pátroha belőtte magát a múlt héten, mostani ellenfele valószínűleg nem adja olcsón a bőrét. Az Őr képes meglepetésre, de hazai győzelmet érzek.

Kelet–Magyarország csoport

Tippel: Elek László, a Milota edzője

Vasárnap

Kölcse (4.)–Milota (13.): – A kölcseiek az esélyesebbek, de erre a rangadóra bármilyen összetételben lépjünk pályára biztos vagyok benne,hogy minden fiatal játékos felszívja magát legalább a pontszerzés érdekében.

Tisztaberek (7.)–Nyírcsaholy (11.): – A hazai csapat ritkán kap otthon hat gólt és biztos sokkal komolyabban fogja venni ezt a mérkőzést, mint a múlt hetit. Mert véleményem szerint most nehezebb meccse lesz!

Nábrád(9.)–Beregdaróc (14.): – Mindkét csapat értékes győzelemmel készült erre az összecsapásra, remélem most csak egy–egy ponttal fognak gazdagodni.

Csengersima (8.)–Terem (15.): – A Csengersima eléggé visszaesett a tabellán,de most hazai pályán gond nélkül begyűjthetik a három pontot.

Kocsord (10.)–Nagydobos (6.): – A hazai csapatnak egy jó játékkal van esélye pontot szerezni az egységes Nagydobos ellen, ellenkező esetben vendég győzelem várható.

Nyírmeggyes (1.)–Jánkmajtis (2.): – A két bajnok­esélyes első felvonása, ami a forma alapján a gólerős hazai csapatnak kedvez. Ha a Jánkmajtis pontot szerez ezen a meccsen, akkor még lesz esélye később beérni a Nyírmeggyest.

Hodász (12.)–Vámosoroszi (3.): – A hodászi csapat hazai játéka a régi Mérk–Vállajra emlékeztet, aki otthonában mindenkire veszélyes. Nehéz mérkőzés vár a Vámosoroszira, de ha mégis megszerzik a győzelmet azon a pályán, akkor le a kalappal előttük. Háromesélyes!

Szabadnapos a Szatmárcseke.



További hírek a SZON - Sport - Megye 2. kategóriából
“No comment, nem akarok senkit megbántani”
Záhony, Ajak - Vasárnap délután a megyei másodosztály Nyírerdő csoportjában a 12. fordulóból elmaradt [...] tovább »
Hányat kell még aludni, hogy ismét legyen megyei foci?
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megérkezett a válasz arra a kérdésre, ami minden megyei foci hardcore fant foglalkoztat. tovább »
“Ismét a rosszabbik arcunkat mutattuk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország-csoport. tovább »
“Rúgtunk egy öngólt, két kapufát, kihagytunk a kapussal szemben négy helyzetet…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó megyei II. osztály, Pannónia Zrt. csoport. tovább »
“Ennek a mérkőzésnek, így a szezon végén annyi sportértéke volt, mint apácazárdában a férfi wc”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Vasárnap a zárófordulóban hét mérkőzést rendeztek a labdarúgó megyei 2. osztály [...] tovább »
“Ki kell tisztítani a fejeket és tavasszal sokkal jobbat alkotni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A megyei II. osztály szombati mérkőzéseinek eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása