Frissítve:

A Fatimai jelenéseket ünnepli a katolikus világ

A portugáliai Fatima városa híres zarándokhely lett A portugáliai Fatima városa híres zarándokhely lett
Budapest, 2015. május 13., szerda (MTI) – A Fatimai jelenések évfordulóját ünnepli május 13-án a katolikus világ – mondta az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese.

Monostori László felidézte, hogy 1917-ben május 13-án jelent meg a portugáliai Fatima mellett három pásztorgyereknek a Szűzanya és a jelenések egészen októberig, minden hónap 13-án megismétlődtek.

Hangsúlyozta, hogy a Szűzanya által mondottakat lezárt borítékban őrizték a Vatikánban és az utolsó kinyilatkoztatást II. János Pál pápa hozta nyilvánosságra 2000-ben.

Ez Szűz Mária azon közlését tartalmazta, miszerint egy fehér ruhás püspököt megkísérel majd meggyilkolni valaki. II. János Pál ellen pedig 1981-ben, éppen május 13-án követtek el merényletet Rómában, a Szent Péter téren – emlékeztetett az atya.

Elmondta, hogy az elmúlt mintegy egy évszázad alatt, a jelenések nyomán Fatima a katolikus világ egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált, a pásztorgyerekeket pedig boldoggá avatta az egyház.

– MTI –

A jelenések története

1917. május 13-án három gyermek egy kis nyájat őrzött a Fátima kisváros melletti Cova da Iria nevű helyen. A gyermekek neve: Lúcia de Jesus dos Santos (ekkor 10 éves, élt 2005-ig), unokaöccse, Francisco Marto (ekkor 9 éves, élt 1919-ig), unokahúga, Jacinta Marto (ekkor 7 éves, élt 1920-ig). A déli rózsafüzér-imádság után a közelükben levő kövekből kis házat építettek azon a helyen, ahol ma a bazilika áll. Hirtelen sugárzó fényt láttak, amelyet villámnak véltek. Elhatározták, hogy hazamennek, de rögtön egy második villám világította meg a helyet kissé távolabb, lent, és egy kis tölgyfabokor felett – ahol ma a jelenési kápolna áll – láttak egy hölgyet, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott. A hölgy azt mondta a három pásztorgyermeknek, hogy sokat kell imádkozniuk, és meghívta őket, hogy 5 egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét jöjjenek Cova da Iriaba. A gyermekek így is tettek, és a hölgy mind az ötször eljött hozzájuk.Forrás: wikipedia


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Különös sírt találtak a régészek Hódmezővásárhely közelében
Hódmezővásárhely - Különös, eltérő időpontokban életüket vesztő, de valamilyen sajátos rítus részeként [...] tovább »
Az eurázsiai jégtakaró olvadását modellezték norvég kutatók
London - Az eurázsiai jégtakaró olvadása csúcspontján 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan - [...] tovább »
Czibere: egymilliárd forint ételosztásra három megyében hátrányos helyzetű családoknak
Tiszadob - - Egymilliárd forintot fordítanak ételosztásra első körben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és [...] tovább »
Leállt a MÁV szervere kábelátvágás miatt, szünetel az internetes jegyértékesítés is
Budapest - Elektromos kábelátvágás miatt leállt a MÁV Déli pályaudvaron lévő szerverterme, az erről [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – A Politico Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonyáról
Brüsszel - Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi szövetségese, Simicska Lajos viszonyáról közölt terjedelmes [...] tovább »
Videó: Gyerek okozhatta a robbanást Hejőcsabán
Miskolc - Felrobbant három gázpalack egy miskolci családi házban, mert az ott élő egyik kisgyerek szivárgó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint tíz év után rendeznek rangos motokrosszversenyt Magyarországon
Budapest - Jövő hétvégén több mint egy évtized után rendeznek ismét rangos motokrosszversenyt Magyarországon. tovább »
Vasárnap 17 órakor kezd a DVTK a bajnoki nyitányon Újpesten
Miskolc - Az MLSZ Versenybizottsága kialakította az NB I első öt fordulójának pontos órarendjét. tovább »
Videó: Német tréner is jelen volt a DVTK erőnléti edzésén
Miskolc - Napi két edzéssel készül a Diósgyőri VTK labdarúgó csapata a bajnoki rajtra. Szerdán délelőtt az [...] tovább »
Már akkor fantasztikus tempót diktáltak a raliban
Debrecen - A Trabanttal versenyző ifj. Gombácsi Lajos verhetetlen volt a hetvenes évek elején. tovább »
Vizes vb 2017 – Emeli Sandé lesz a nyitóünnepség sztárvendége
Budapest - Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik [...] tovább »
Wimbledon – Babosék negyedik kiemeltek párosban
London, Budapest - Negyedik helyen emelték ki a szervezők a Babos Tímea, Andrea Hlavackova magyar, cseh kettőst a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása