Frissítve:

A fáknak is van belső órájuk

A fáknak is van belső órájuk A fáknak is van belső órájuk
New York, 2013. július 19., péntek (MTI) – Az emberi szervezethez hasonlóan a fáknak is van belső órájuk, amellyel sejtjeik működését a napszakok váltakozásához tudják igazítani – állapították meg kutatók egy új tanulmányban.

hiba beküldése

Az már régóta ismert, hogy a leveleknek van huszonnégy órás életciklusuk, a mostani vizsgálat azonban először mutatta ki ugyanezt egész fákról.

A tudósok tasmán kék gumifákkal hajtottak végre kísérleteket, amelyek eredményeként megállapították, hogy a fák minden valószínűség szerint saját belső órájukat használják víz- és szén-dioxid-gazdálkodásuk szabályozására.

A kutatók úgy vélik, hogy az ismétlődő ciklusok befolyásolhatják a klímaváltozásról készülő modelleket is. “Ha a huszonnégy órás ritmus érvényesül egy fa esetében, miért ne érvényesülne ugyanúgy egy egész erdőnél?” – fogalmazta meg egyikük, Rubén Díaz Sierra spanyol fizikus.

A megfigyeléseket egy szélesebb kutatási program keretében végezték Ausztráliában, Sydney közelében. A fákat olyan termekben helyezték el, ahol ellenőrizni tudták a hőmérsékletet, a levegő páratartalmát és a fényviszonyokat. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi szén-dioxidot vesznek fel, illetve mennyi vizet párologtatnak el a növények levélréseiken keresztül.

Az adatokat részben olyan éjszakákon rögzítették, amikor az ég borult volt, tehát a természeti feltételeket többnyire állandónak lehetett tekinteni, majd összevetették a mutatókat azokkal, amelyeket viharos, a hőmérsékletben és a páratartalomban drámai változásokat hozó éjszakákon gyűjtöttek.

Az eredmények szerint a fák szén-dioxid-felvétele és vízpárologtatása egyaránt csökkent az alkonyatot követő első hat órában, majd mindkét folyamat észrevehetően felerősödött a hajnalhasadást megelőző, hasonló hosszúságú időszakban – azokon az éjszakákon is, amikor a hőmérséklet és a páratartalom változatlan maradt.

Mivel a környezeti feltételek nem módosultak, a mennyiségi növekedést csak a biológiai óra működésével lehet magyarázni – idézte a LiveScience.com tudományos hírportál Víctor Resco de Diost, a Nyugat-sydneyi Egyetem kutatóját.

A vizsgálatban mesterséges ideghálózatokat – agyműködést utánzó szerkezeteket – vettek igénybe annak meghatározására, hogy a huszonnégy órás ritmus milyen mértékben befolyásolja a levélrések kinyílását, illetve a fák vízhasználatát.

A kísérletekben részt vevő tudósok meggyőződése, hogy felfedezésük fontos szempont lehet az éghajlatváltozás folyamatát modellező programok elkészítésénél. “A jelenlegi előrejelzések nem veszik számításba a napszakokat – hívta fel a figyelmet Rubén Díaz Sierra -, márpedig ha azoktól függ a fák szén-dioxid-fogyasztása, akkor az értelemszerűen módosíthatja a klímaváltozásnak az ökorendszerekre gyakorolt hatásáról készítendő modelleket.”

(http://www.livescience.com/38290-trees-have-internal-clocks.html)

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Május 19-én lesz Harry herceg és Meghan Markle esküvője
London - Május 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője. Az időpontot a [...] tovább »
Az eddigi ismert legrégebbi plezioszaurusz maradványait fedezték fel
Bonn - Az eddig ismert legrégebbi plezioszaurusz maradványait tárták fel német paleontológusok. A lelet mintegy [...] tovább »
Videó: Ezért nem árt belenézni a tükörbe, mielőtt előzöl…
Az előzés „papíron” nem egy túl bonyolult dolog: megbizonyosodsz róla, hogy nem jön senki szemben, valamint, [...] tovább »
Uljukajev-ügy – Nyolcévi szigorított szabadságvesztésre ítélték a volt orosz minisztert
Moszkva - Nyolcévi szigorított szabadságvesztésre és 130 millió rubel (mintegy 585 millió forint) pénzbírságra [...] tovább »
Videó: Így hullik darabokra egy méregdrága Star Wars-legó
USA - Rakétameghajtással küldték halálba az óriási csillagrombolót. tovább »
Eminem négy év után készített új lemezt
Budapest - Négy év után készített új stúdióalbumot Eminem. A 45 éves amerikai rapper Revival című, sorrendben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Megtelnek a csarnokok a hétvégén
Debrecen - Bőséges a sportkínálat a szurkolók számára: hazai pályán játszik a DEAC férfi kosárlabdacsapata, [...] tovább »
Női kézilabda-vb – Pálinger: a helyezés árnyalja a pozitívumokat
Budapest - Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke látott pozitívumokat a női válogatott [...] tovább »
A nyíregyházi edző előtt kinyílt a Barca titkainak kapuja
Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége. tovább »
Kék Cápák – A kötelezőt már egészen szépen tudják hozni
Nyíregyháza - A ponterővel nem volt baj a Kék Cápák Békés elleni kupameccsén. tovább »
Piros-fehérbe öltözött a Hódos
Debrecen - Kicserélték a székeket a Hódos Imre-sportcsarnok lelátóin, a DVSC-TVP otthonául szolgáló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása