Frissítve:

A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Louis Farrakhant és több szélsőjobboldali publicistát

Washington – A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát – jelentette be a közösségi média csütörtökön San Franciscóban.

hiba beküldése

A tiltás a Facebook leányvállalatának, az Instagramnak a platformjára is érvényes.

Az elsősorban zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Louis Farrakhan mellett kitiltották a közösségi platformokról Alex Jones és Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistákat is, akik a Facebook megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak. Alex Jones Infowars című portálját 2018 augusztusában már eltávolította a Facebook, de az Instagramról mostanáig nem.

Az óriásvállalat szóvivője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: “Ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltottuk azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Széles körben vizsgáljuk e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett mai döntésünkhöz az említettek oldalainak eltávolításáról.”

Alex Jones internetes portálján “tisztogatásnak” minősítette a kitiltást.

A Facebook korábban ígéretet tett arra, hogy erőteljesebben lép fel a platformjain megjelenő gyűlöletbeszéd ellen. Ennek megfelelően az idén márciusban a fehérek felsőbbrendűségét hirdető személyeket és szervezeteket tiltott ki.

Különböző emberi jogi szervezetek már két év óta – lényegében a virginiai Charlottesville városban történt összecsapások óta – arra ösztökélik a Facebook és más internetes platformok működtetőit, hogy erőteljesebben lépjenek fel a gyűlöletbeszéd ellen. Érvelésük szerint a Szilícium-völgynek, vagyis a nagy techcégeknek is állást kell foglalniuk az erőszakos és a rasszista hátterű konfliktusokban.

Jones és Yiannopoulos mellett a Facebook csütörtökön más, Amerikában ismert olyan szélsőjobboldali személyeket is kitiltott, mint Paul Joseph Watson, Paul Nehlen vagy Laura Loomer.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
Felszámolák az egyik legnagyobb illegális online kereskedelmi portált a német hatóságok
Budapest - Nemzetközi együttműködéssel folytatott titkos nyomozás révén felszámolták a világ egyik legnagyobb [...] tovább »
Nem törlik adataikat a felhasználók az eladott eszközeikről egy felmérés szerint
Budapest - A legtöbb felhasználó nem törli megfelelően adatait az eldobott, vagy eladott USB-meghajtóról, így [...] tovább »
Felnőtteket kalauzolnak a digitális világban
Debrecen - Korszerű felnőttképzőhely nyílt a cívisváros központjában; ingyenesen lehet tanulni. tovább »
Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t
Prága - A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a [...] tovább »
A fiúk szerint szó sincs függőségről: debreceni gamerek életébe nézhettünk be
Debrecen - „Emberileg is fejlődünk, rengeteg érzelmet tud adni és elkívánni az effajta kikapcsolódás.” tovább »
NMHH: három év alatt megnégyszereződött a mobil adatforgalom
Budapest - A mobilinternet-szolgáltatást igénybe vevők száma 37 százalékkal nőtt, a felhasználók által [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása