Frissítve:

A Dorog sem parancsolhat megálljt a Szparinak

A Dorog sem parancsolhat megálljt a Szparinak © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Az újabb ellenfelet is alaposan feltérképezte a Szpari szakmai stábja.

hiba beküldése


A hétközi kör miatt vasárnap ismét házigazda lesz a Nyíregyháza Spartacus. A második vonal nyolcadik helyén álló nyíregyháziak a tizenharmadik Dorogot fogadják.

Ősszel a Buzánszky Jenő Stadionban döntetlen (1–1) volt az eredmény. A nyíregyháziak remek sorozatban vannak, kilenc mérkőzésen nem kaptak ki. A dorogiak a legutóbbi négy idegenbeli meccsükön döntetlennel zártak, szerdán viszont vereséget szenvedtek a vendég Békéscsabától.

A saját játék fontossága

– Mindegy, hogy ki hányadik helyen áll, a mezőny valamennyi tagjára ügyelni kell, minden csapatban van olyan játékos, akire külön kell figyelni, aki meghatározhatja a csapat játékát – kezdte érdeklődésünkre Zoran Szpisljak, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

– Miként minden ellenfél, a Dorog korábbi mérkőzéseit is kielemezzük, feltérképezzük a gyenge pontjait, az erősségeit, hogy minél jobban fel tudjunk készülni. Ettől fontosabb az, hogy a saját játékunkat tudjuk megvalósítani, azt próbáljuk meg minél jobban érvényesíteni – így Zoran Szpisljak.

Labdarúgás: NB II., 36. forduló, vasárnap

Nyíregyháza Spartacus–Dorog. Városi Stadion, 17., v.: Böcskei (Víg-Tarsonyi, Kovács II.). Spartacus: Jova – Nagy J., Fodor F., Pejovics, Gulyás M. – Ötvös, Kártik, Farkas M., Rokszin – Hornyák, Rezes.

További mérkőzések. Kaposvár–Vác, Tiszakécske–Balmazújváros, Monor–Cegléd, Siófok–Mosonmagyaróvár, Csákvár–Kazincbarcika, Győr–Gyirmót, Békéscsaba–Soroksár, ZTE–Budafok (mind 17), Vasas–Budaörs (18.)

ML



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása