Frissítve:

A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma

A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma A dohányzást korlátozó törvények után tíz százalékkal csökkent a koraszülések száma - © Fotó: bbc.co.uk
London, 2014. március 28., péntek (MTI) – A dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma – állapította meg egy nagyszabású nemzetközi kutatás.

hiba beküldése

A kutatócsoport Észak-Amerikában és Európában készült 11 korábbi tanulmány adatait elemezte – idézte a BBC hírportálja a The Lancet brit orvosi hetilapban ismertetett kutatást.

Ez az egyik első, nagyszabású munka, mely a dohányzásellenes törvények gyermeki egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta. Az intézmények és nyilvános, közforgalmú helyek – munkahelyek, bárok, kávézók, éttermek – füstmentességéről már korábban bizonyították, hogy védi a felnőtteket a passzív dohányzás veszélyeitől.

Ebben a tanulmányban a skót Edinburgh-i Egyetem, a holland Maastrichti Egyetem, a belga Hasselt Egyetem és az amerikai Harvard orvosi karának tudósai több mint 2,5 millió szülést és csaknem 250 ezer, gyermekkori asztma miatti kórházi kezelés adatait vizsgálták meg.

A dohányzás törvényi korlátozása óta a korukhoz képest nagyon kis súllyal született babák száma is öt százalékkal csökkent. A szerzők szerint lehetséges, hogy a füstmentesség a gyermekek egészségének további javulásához vezet.

Egy korábbi tanulmány alapján a világon a gyermekek 40 százalékát veszélyezteti a rendszeres passzív dohányzás, amelyről kimutatták, hogy légúti betegségeket okozhat, illetve asztmarohamot válthat ki náluk. Egy friss európai kutatás arra is fényt derített, hogy a passzív dohányzás a gyermekeknél az artériák falának megvastagodásához vezet, ez pedig növeli a későbbi szívroham és az agyvérzés kockázatát.

A kutatók szerint a gyermekek különösen érzékenyek a passzív dohányzásra, mert tüdejük és immunrendszerük még fejlődésben van. Jelenleg a világ lakosságának 16 százalékát óvják a dohányzást korlátozó törvények.

(http://www.bbc.com/news/health-26770009)

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Döntéseink alapvető értékeket tükröznek, ezért legyünk tudatosak!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az is jó módszer, ha előre megtervezzük a heti menüt. tovább »
Videó: Íme néhány sötét titok, amiről az élelmiszeripar nem akarja, hogy tudj!
Nem akarjuk elvenni az étvágyadat, de lehetséges, hogy az étel ami előtted van éppenséggel nem is azm aminek te [...] tovább »
Megromlott vagy nem kell
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ötvenezer forint értékű élelmiszert dob szemétbe egy átlagos család. tovább »
Heti egy nap ne legyen húsétel a tányérunkon!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A klímaváltozás hatásainak csökkentéséért indult a mozgalom. tovább »
Őszi Európai Hulladékcsökkentési Hét
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A rendezvény a „Méregtelenítsünk” hívószóra épít – de nem kizáróan. tovább »
A nagy szennyezők tennének ellene
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A GreenPeace szerint meg kellene szüntetni az egyszer használatos csomagolóanyagokat. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két célunk volt a mai mérkőzésre…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 11. fordulóját játszották vasárnap. Megyénk csapatainak eredményei. tovább »
Birkózó-vb – Kubai, orosz, amerikai és georgiai aranyérmek vasárnap
Budapest - A szabadfogásúak 61 kilogrammos kategóriájában kubai, 74 kilogrammban orosz, 86-ban amerikai, míg 125 [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Továbbra is nyeretlen a Cegléd
Budapest - Továbbra is nyeretlen a Cegléd a női kosárlabda NB I-ben, miután vasárnap az NKE-Csata otthonában [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Idegenbeli rangadót nyert az FTC
Budapest - Az FTC 4-2-re győzött a DEAC vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. tovább »
Jégkorong Kontinentális Kupa – Búcsúzott a MAC Újbuda
Budapest, Renon - Búcsúzott a MAC Újbuda a jégkorong Kontinentális Kupától, miután vasárnapi vereségével [...] tovább »
Nagy Dominik gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow ellen
Budapest - Nagy Dominik, a Legia Warszawa magyar futballistája gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása