Frissítve:

A Dal 2019 – Varga Miklós és két gyermeke az első elődöntő vendége

Varga Miklós és két gyermeke Varga Miklós és két gyermeke
Budapest – Varga Miklós és két gyermeke lesz A Dal 2019 első elődöntőjének vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

“Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő” – árulta el az énekes. A színpadon vele lesznek gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is.

“Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt énekelünk tévéműsorban” – tette hozzá Varga Vivien.
A szombati első fázisban kilenc produkció lép színpadra. Közöttük lesz az Acoustic Planet (daluk címe: Nyári zápor), DENIZ (Ide várnak vissza), a Konyha (Százszor visszajátszott), Petruska (Help Me Out of Here), a The Middletonz (Roses), a The Sign (Ő), a USNK (Posztolj), Vavra Bence (Szótlanság), valamint a yesyes (Incomplete).

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel.

A verseny ötödik zsűritagja idén is a közönség, amely pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére SMS-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján (www.adal.hu), valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

Szombatonként 19 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik a Duna Televízió és a Duna World nézői Magyarország legjobb dalát.

-MTI-



További hírek a Zene kategóriából
A Dal 2019 – Műsorvezetői duett a döntőben
Budapest - Döntőjéhez érkezett A Dal 2019: szombaton kiderül, melyik lesz Magyarország legjobb dala. A Duna [...] tovább »
Szabó Balázsék második meglepetése
Debrecen - Az űrhajózás mellett szeretett volna színpadon is állni. tovább »
Lukács az 51-es körzetben
Debrecen - A Tankcsapda énekese a napokban ünnepelte születésnapját. tovább »
Videó: Nyolc év után új videóklippel jelentkezett Kasza Tibi
Budapest - Valentin-napon látott napvilágot a videó, amely azóta több mint egymilliós megtekintésnél jár. tovább »
Liquid Limbs: organikus űrtechnó, fehér zajjal…
Miskolc - Rövidesen kint lesz minden nagy világszintű zenei portálon a Taum. tovább »
Plágiumbotrány A Dalban: új szakvélemény látott napvilágot
Budapest - Victor Máté zenész részletesen kifejtette véleményét Petruska dalával kapcsolatban, és bár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az alsóházban folytatják a barcikai Ördögök
Kazincbarcika - A férfi futsal NB II-ben még nyolc meccs vár a barcikai együttesre. tovább »
Északisí-vb – Nagysáncon nem jutott döntőbe Molnár Flórián
Seefeld - A síugró Molnár Flórián nem jutott be a szombati döntőbe a nagysánc pénteki selejtezőjéből az [...] tovább »
Az úszás volt a következő állomás Ózdon
Ózd - Több mint harmincan vettek részt Ózdon a Kondi Napok 2018/2019-es évadának legutóbbi állomásán a Városi [...] tovább »
Európa-liga – A Salzburg a Napolit, a Dinamo Kijev a Chelsea-t kapta
Budapest/Nyon - A magyar érdekeltségű csapatok kifejezetten erős ellenfeleket kaptak pénteken a labdarúgó [...] tovább »
DEAC: meghódították a Sárkányok földjét
Debrecen - Nagy nevetések közepette teljesítették a DEAC hokisai az izzasztó pályát. tovább »
Kék Cápák – Képesek arra, amiről még csak álmodnak
Nyíregyháza - A Blue Sharks vezetői beszéltek a Hepp-kupáról és a bajnokságból hátralévő időszakról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása