Frissítve:

A cseh államfő reméli, nem lesz szükség újabb prágai felkelésre

Prága, 2013. május 5., vasárnap (MTI) – Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint az 1945. májusi prágai felkelés legfőbb oka az volt, hogy nácik megalázták a cseh nemzetet, és az méltóságának elvesztése miatt fellázadt. Az államfő bízik abban, hogy ilyen felkelésre a mai demokratikus rendszerben már nem lesz szükség.

hiba beküldése

Az 1945. május 5-én Prágában kitört náciellenes felkelés “legfőbb oka a cseh nemzet egyre nagyobb megalázása és a méltóság elvesztése volt” – jelentette ki Zeman vasárnap a felkelés kitörése 68. évfordulójának megünneplésén vasárnap Prágában. “Ezt az váltotta ki, hogy az emberek nem mondhatták el szabadon véleményüket, nem választhattak szabadon, és manipulálták őket” – tette hozzá az államfő, aki szerint mindez a kommunista időszak idején megismétlődött.

“Az emberek lélek nélküli bábuk voltak a korabeli totalitárius rendszerek kezében” – mondta Zeman.

A cseh elnök úgy vélte, hogy a mai rendszer demokratikus ugyan, de egy újabb felkelés okai “csak látszólag” múltak el. “Az emberek elveszítik a méltóságukat is, ha elveszítik munkájukat és nem tudnak újat szerezni. A tisztességesen dolgozó emberektől pedig akkor veszik el méltóságukat, amikor hátuk mögött munka nélkül nőnek fel az újgazdagok” – hangoztatta a cseh elnök.

“A haragról, a gyűlöletről, az indulatról beszélek, amelyet nemzetünknél, vagy annak egy nagyon jelentős részénél éppen az emberi méltóság lábbal tiprásának új formái válthatnak ki” – hangsúlyozta Zeman.

Beszédében az elnök felszólította a cseh politikusokat, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a korrupció és az állami vagyon szétlopása megakadályozásának, törődjenek az új munkahelyek megteremtésével, s változtassák meg a választási törvényt, hogy nagyobb szerepet kaphassanak a polgári kezdeményezések.

“Azt szeretném, hogy a politikusok hibái miatt ne legyen szükség egy új prágai felkelésre” – zárta beszédét a cseh államfő.

Az 1945. május 5-én kirobbant prágai felkelés a cseh nemzet legnagyobb náciellenes fegyveres megmozdulása volt a második világháború idején. A Prágában és környékén lezajlott harcoknak csak cseh oldalon mintegy 10 ezer halottja volt. A felkelés utolsó összecsapása május 11-én, tehát már a háború hivatalos befejezése után történt.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Tarolt a hétvégén a Legendás állatok újabb epizódja
Los Angeles - Tarolt az észak-amerikai mozikban a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok - [...] tovább »
Femen-aktivisták zavartak meg Madridban egy Franco-tábornokot dicsőítő felvonulást
Madrid - A Femen radikális feminista mozgalom aktivistái zavartak meg egy Franco-tábornokot dicsőítő felvonulást [...] tovább »
Hasogdzsi-ügy – Török védelmi miniszter: lehet, hogy a gyilkosok kivitték Törökországból a holttestet
Ankara - Lehet, hogy a tettesek kivitték Törökországból az október 2-án, az isztambuli szaúdi főkonzulátuson [...] tovább »
Szélsőjobboldaliak meghiúsították a transzneműek felvonulását Kijevben
Kijev - Lefújták a szervezők a transzneműek felvonulását vasárnap Kijevben, mert jobboldali és vallási [...] tovább »
Székely nagygyűlés – Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgy - Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, a Székelyföldnek [...] tovább »
Nagy értékű, 1600 éves mozaik nyomára bukkant a „műkincsek Indiana Jonesa”
Hága - Arthur Brand holland műkincsnyomozó Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Utolsóként az OSC jutott a legjobb négy közé
Budapest - Az OSC Újbuda a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének hazai visszavágóján döntetlent [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Szetthátrányból nyert otthon a Békéscsaba
Budapest/Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba szetthátrányból győzte le otthon a Jászberény együttesét a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A Gyergyó legyőzte az UTE-t
Székesfehérvár - A Gyergyó 6-2-re legyőzte a vendég UTE gárdáját a jégkorong Erste Liga alapszakaszának [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Csoportkörbe jutott a Siófok
Siófok - A Siófok KC házigazdaként 11 góllal legyőzte az orosz Lada Toljatti csapatát a női kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Sorozatban harmadszor nyert a MAC
Budapest - A MAC Újbuda jégkorongcsapata sorozatban a harmadik győzelmét aratta a Tipsport Ligában: vasárnap [...] tovább »
„A sors nekünk is visszaadott valamit az utolsó percben elért győzelemmel”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Közép csoportjának 15. fordulójában vasárnap két mérkőzést játszottak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása