Frissítve:

A csapvíz fogyasztására ösztönző kampányt indított öt regionális vízmű

Budapest, 2014. december 2., kedd (MTI) – A lakosságot a csapvíz fogyasztására ösztönző kampányt indított kedden öt állami tulajdonú regionális vízmű, az általuk kínált 15 mintát december 22-ig lehet megkóstolni és minősíteni a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban – mondta a kampányindítón Winkler Tamás, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója.

Részese még a kampánynak a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., az Északdunántúli Vízmű Zrt., az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt., valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. is.

A csapvizet évente több százezerszer ellenőrzik laboratóriumokban, így a minősége kiváló, az ára miatt pedig mindenki számára elérhető – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Az általa vezetett államtitkárság támogatja a kampányt, és a jövőben a hivatalban csak csapvizet isznak ásványvíz helyett – tette hozzá.

A kampány végén összesítik a vízmintákra leadott szavazatokat, így kiderül, hogy melyik a legjobb. Emellett az Árkád Aquabárjában a gyerekek megtervezhetik a csapvizes palack címkéjét és ezek közül is kiválasztják a legjobbat.

Az öt regionális vízmű tavaly már indított közös kampányt, akkor a hatékony vízfelhasználást propagálták. A társaságok évi 91 milliárd liter vizet állítanak elő, 1800 települést látnak el és 6200 dolgozót alkalmaznak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Életmód kategóriából
Jön a tavasz, irány a piac!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A szezonális zöldségek, alapanyagok változatos felhasználásával „készül” [...] tovább »
Nyűgös reggelek következnek, de a sport csodákra lehet képes
Nyíregyháza - A MAVIR szerint az óraátállítással körülbelül 4–5 milliárd forinttal csökken az ország [...] tovább »
Margarita: „Inkább csak mosolygok”
Miskolc - Akkor sem lenne jobb, ha sírna, ezért inkább mosolyog, ezt mondta az RTL stábjának Margarita, az a [...] tovább »
Nem lakást, otthont szeretne – Hogyan kezdett új életet Sárika?
Miskolc - Sárikának sikerült kijutnia a hajléktalanszállóról, és még a szerelem is rátalált. Története [...] tovább »
Fotók: A világ 10 legöregebb használati tárgya
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A technika rohamosan fejlődik, ezt biztosan fogja érzékelni, amikor megnézi a [...] tovább »
6 tipp, hogy pozitív maradj a hosszas álláskeresés alatt
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az álláskeresés, karrierváltás, új munkahely találása nehéz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda NB I – Idegenben nyert a Dunaferr
Budapest - A Dunaferr három szettben győzött a MAFC vendégeként a férfi röplabda NB I pénteki helyosztó [...] tovább »
Női röplabda NB I – Előnyben a Vasas
Budapest - A Vasas 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt a női röplabda NB I negyeddöntőjében, a párharc pénteki első [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Bajnoki, mint a kupacsata főpróbája
Miskolc - A jövő heti Magyar Kupa döntőre készülő DVTK tét nélküli tétmérkőzést játszik hazai pályán [...] tovább »
A Jegesmedvék bajnokcsapatát köszöntik Miskolcon
Miskolc - Szombaton délután köszöntik a DVTK Jegesmedvék Mol Liga-győztes és magyar bajnok hokicsapatát. tovább »
Portugál-magyar – Megkoszorúzták Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát
Lisszabon - A magyar labdarúgó-válogatott pénteken megkoszorúzta Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát, [...] tovább »
Portugál-magyar – Storck: nincs vesztenivalónk
Lisszabon - A magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója Bernd Strock szövetségi kapitány szerint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása