Frissítve:

A Budapest Bankban is elérhető a Széchenyi Beruházási Hitel

Budapest, 2013. november 5., kedd (MTI) – A Budapest Bank megbízásából készült kutatás is igazolta, hogy a hosszú távon gondolkodó cégek többsége felismerte, a vállalkozás előrelépéséhez szükségesek a banki hitelek, ezért bővítették a pénzintézet termékkörét november elejétől a kis- és közepes cégek fejlődését segítő Széchenyi Beruházási Hitellel.

hiba beküldése

A pénzintézet megbízásából készített kutatás eredményei szerint azok a mikrovállalkozások, amelyeknek már van valamilyen banki kölcsönük, jóval nyitottabbak a hitelfelvételre: 65 százalékuk gondolja úgy, hogy a hitel a fejlődés elengedhetetlen eszköze – mondta Ákos Tamás, a Budapest Bank lakossági és mikrovállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese kedden, a bank budapesti sajtótájékoztatóján.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: hasonló eredményeket hozott a KAVOSZ ötszáz vállalkozás vezetőjének megkérdezésével készült felmérése is, amelyből kiderült, hogy a válaszadó cégvezetők 78 százaléka tervez beruházást a közeljövőben, 90 százalékuk pedig hitelt is igénybe venne ennek megvalósításához.

Krisán László kifejtette: pozitív tendenciát mutat az idei felmérés az egy évvel ezelőttihez képest: tavaly a válaszadók 43 százaléka jelezte beruházási szándékát. A beruházást tervező vállalkozások 24 százaléka a beruházás céljaként ingatlanvásárlást, illetve -építést jelölt meg, 27 százalékuk a székhely, a telephely korszerűsítését, 33 százalékuk informatikai fejlesztést, míg 40 százalék gép vagy berendezés beszerzését tervezi a jövőben.

Rámutatott: a hitelfelvételt tervező vállalkozások döntő többsége (92 százalékuk) 50 millió forintnál kisebb összegű hitelt venne igénybe a KAVOSZ felmérése szerint. Számukra jelenthet jó megoldást fejlesztéseik megvalósításához a Széchenyi Beruházási Hitel.

Hozzátette: a Széchenyi Beruházási Hitelből ingatlan megvásárlása, építése, fejlesztése, valamint nemcsak új, hanem használt gépek beszerzése is finanszírozható. A konstrukció 20 százalék önerővel, 1-50 millió forint összegben, maximum 10 éves futamidőre igényelhető, akár 2 éves türelmi idővel. A hitelkonstrukció esetében az állam 5 százalék kamattámogatással, valamint a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatásával segíti a hazai mikro-kis- és középvállalkozások hitelhez jutását.

“A Budapest Bank számara a mikrovállalatok támogatása kiemelten fontos. Mikrovállalati üzletágunk célja, hogy innovatív termékekkel és az előrelépésüket segítő kezdeményezésekkel járuljon hozzá a legkisebb cégek üzletének élénkítéséhez” – húzta alá Ákos Tamás.

A Budapest Bank mikrovállalkozásoknak kihelyezett teljes hitelállománya 2012 első kilenc hónapjában 8,49 milliárd forint volt, 2013 első háromnegyed évében 10,68 milliárd forintra rúgott.

A bank 44 milliárd forintot igényelt és kapott a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjából, ebből összességében 15 milliárd forint volt az új hitel, 29 milliárd forint a hitelkiváltás. Összesen 700 ügyletet kötött a pénzintézet 530 vállalkozással (ebből 200 volt mikrovállalkozás). Az új hiteleken belül a kkv-knál a beruházási hitelek vannak túlsúlyban, 65 százalékot ért el ezek aránya, míg 35 százalék a forgóeszközhitelként igényelt összeg. Mikrovállalkozásoknál közel azonos a beruházási és a forgóeszközhitelek aránya (55 százalék és 45 százalék).

A kkv-k esetében az átlagos hitelösszeg 100-150 millió forintot, mikrovállalkozásoknál pedig 8-10 millió forintot ért el a Budapest Banknál.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
A streaming mentheti meg a zeneipart
London - A streaming szolgáltatások - köztük a Spotify és az Apple Music - váltak a zeneipar legnagyobb [...] tovább »
NGM: kétmilliárd forintos pályázat bölcsődei és óvodai konyhafejlesztésre
Budapest - A gyermekétkeztetés színvonalának további emelését célozva a kormány hazai költségvetési [...] tovább »
Nébih: a gazdák minél előbb kezdjék el a parlagfű-mentesítést
Budapest - A hatékony parlagfű-mentesítés érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt [...] tovább »
Az Aldi 150 dolgozóval növeli magyarországi létszámát
Budapest - Növeli munkatársainak létszámát az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., az áruházi eladók és a [...] tovább »
Új menedzsment a Hunép élén
Debrecen - Januártól a négy topvezető közül csak egy marad a helyén. tovább »
A Hunguest Hotels Zrt. üzemeltetheti az új négycsillagos nyíregyházi szállodát
Nyíregyháza - A Hunguest Hotels Zrt. üzemeltetheti az előreláthatólag 2018 negyedik negyedévére megépülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Munkába állt Fernando, a DVTK új „megmentője”
Miskolc - Megérkezett Spanyolországból a Diósgyőr labdarúgócsapatának 51. élvonalbeli szakvezetője. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila is kiesett
Budapest - Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
MLSZ – Három élvonalbeli klubot büntettek meg
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvédot, az Újpest FC-t és a Diósgyőri VTK-t [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Pálos-Bognár és Szöllősi-Zácsik is hosszabbított Budaörsön
Budapest - Pálos-Bognár Barbara és Szöllősi-Zácsik Szandra is meghosszabbította a szerződését a Budaörs női [...] tovább »
Elindulhat a leégett szendrői tornacsarnok bontása
Szendrő - Ahogy arról már beszámoltunk leégett a szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola területén [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – A kazahokkal már nem bírtak a britek
Budapest - A kazah válogatott 6-1-re legyőzte a brit együttest a budapesti divízió I/A-s jégkorong [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása