2012.07.1 11:30; Frissítve: 2012.07.1 11:30


A bronznak szenteli ősszel megnyíló új kiállítását a londoni Royal Academy

London, 2012. július 1., vasárnap (MTI) – Ötezer évet és három kontinenst felölelő bronzalkotásoknak szenteli idén ősszel megnyíló új kiállítását a londoni Royal Academy of Arts.

alt hiba beküldése

A szeptembertől látogatható Bronz című tárlaton több mint 150 műtárgy kap helyet. A kiállítás ötezer év és három kontinens – Afrika, Ázsia és Európa – “bronztörténelmét” öleli fel. Láthatóak lesznek egyebek között a hellenisztikus korszakban uralkodó III. Szeuthész király bronzból öntött fejszobrai, amelyeket mindössze nyolc évvel ezelőtt fedeztek fel egy bulgáriai sírban. A kiállítás különböző szekciókra oszlik: emberi alakok, állatok, csoportok, tárgyak, domborművek, istenek, fejek és mellszobrok. A korai művészek – Donatello, Cellini, De Vries – alkotásai mellett Pablo Picasso, Jasper Johns és mások munkáiban is gyönyörködhetnek majd a látogatók – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában (http://www.telegraph.co.uk). 

A Dán Nemzeti Múzeum jóvoltából a látogatók a Kr.e. 14. századból való, bronzból és aranyból készült Trundholmi Napkocsit (Chariot of the Sun) is megnézhetik. Firenzéből Giovanni Francesco Rustici (1474-1554) Keresztelő Szent János prédikálása (Preaching of St John the Baptist) című bronz szoborcsoportját látja vendégül a tárlat, amelyen Louise Bourgeouis (1911-2010) híres pókjainak egyike is tiszteletét teszi. A kiállítás bepillantást enged a bronzgyártás – máig alig változott – folyamatába. “Nincs olyan ember a világon, aki a tárlaton szereplő tárgyak mindegyikét látta már” – mondta a kiállítás kurátori feladatait ellátó David Ekserdjian, a Leicester Egyetem művészettörténet professzora. A kiállítást szeptember 15-étől december 9-éig kereshetik fel az érdeklődők.

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2