Frissítve:

A belgák többsége szerint Fülöp felnőtt a feladathoz

Brüsszel, 2013. szeptember 6., péntek (MTI) – A belgák csaknem kétharmada gondolja úgy, hogy megkoronázása óta Fülöp belga király tökéletesen vagy legalábbis eléggé felnőtt az uralkodói feladathoz – ismerteti a francia nyelvű közszolgálati rádióval és televízióval közösen készített felmérés eredményét a La Libre Belgique pénteki száma.

hiba beküldése

Fülöp az apja lemondásakor, július 21-én lépett trónra. Az azóta eltelt időben mutatott szereplése alapján a belgák 44 százaléka gondolja úgy, hogy elég jól, ötöde pedig úgy, hogy tökéletesen felnőtt a feladathoz.

A felmérés érdekessége, hogy a monarchia és az uralkodó megítélése szempontjából hagyományosan királypártibb Vallónia és Brüsszel, valamint az uralkodóra inkább jellemzően kritikusan tekintő Flandria eredményei között nincs szembeszökő különbség. Bár Északon kevesebben gondolják úgy, hogy Fülöp tökéletesen “belenőtt a zakóba” – Flandriában 18, Brüsszelben 24, Vallóniában 23 százalék véli így -, az átlagosan elégedettek arányában nincs ekkora eltérés: a brüsszeliek 42 százaléka, a vallonok 46 százaléka, a flamandok között pedig 43 százalék gondolja úgy, hogy Fülöp megfelelően teszi a dolgát. Kilenc-tíz százalék véli azt, hogy nem igazán sikerült megbirkóznia a kihívásokkal, 4-6 százalék szerint pedig egyáltalán nem jó király. A válaszadók ötöde nyilatkozott úgy, hogy ennyi idő nem volt elég ennek megítélésére.

A választókorú belga lakosságra nézve reprezentatív felmérés csütörtök és hétfő között készült, 2714 embert kérdeztek meg.

Tavasszal, Beatrix holland királynő lemondását követően a francia nyelvű belga napilap szintén felmérést készített, hogy a belgák szerint II. Albertnek, Fülöp apjának meddig kellene uralkodnia. Akkor arra is kíváncsiak voltak, hogy a belgák szerint készen áll-e Fülöp az uralkodásra. Akkor a vallonok körében sokkal többen gondolták úgy, hogy igen, míg a flamandok többsége akkor még alkalmatlannak tartotta az uralkodásra.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Öngyilkos merénylet történt egy pakisztáni keresztény templomban
Kvetta - Legalább kilenc ember meghalt és 56-an megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény [...] tovább »
Holtan találták a bejrúti brit nagykövetség egyik dolgozóját
London - Holtan találták Nagy-Britannia bejrúti nagykövetségének egyik brit állampolgárságú dolgozóját - [...] tovább »
Putyin megköszönte Trumpnak a CIA-információt, amely terrortámadásokat segített megakadályozni Szentpéterváron
Moszkva - Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak azért az [...] tovább »
Obama-interjú a BBC rádióban – a kérdező: Harry herceg
London - Barack Obamával közöl interjút karácsony után a BBC rádió. A műsor különlegessége, hogy a volt [...] tovább »
Terrorizmus – Belga miniszterelnök: Belgium nem kezd párbeszédet egy terrorszervezet volt tagjaival
Brüsszel - Semmiféle párbeszéd vagy tárgyalás sem kezdődhet egy terrorszervezet volt tagjaival, háborús [...] tovább »
Óvatosságra int az ungvári főkonzulátus
Nyíregyháza - Csak megfelelő műszaki állapotú és gyakorlott gépkocsivezető által vezetett autóbusszal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása