Frissítve:

A Bánk bán korszerűsített változatát mutatja be az Újvidéki Színház

Belgrád, 2014. november 13., csütörtök (MTI) – Katona József klasszikusát mutatja be az Újvidéki Színház novemberben. Nem a Bánk bán átiratáról, hanem egy korszerűsített változatról van szó – hangsúlyozta Urbán András rendező az MTI-nek szerdán.

hiba beküldése

A rendező Gyarmati Kata dramaturggal arra törekedett, hogy a Bánk bán sokszor nehézkes, veretesnek mondható szövegét egyszerűbbé, “bizonyos szintig maivá” tegye, de csak annyira, hogy az ne menjen a történet rovására.

Urbán András kiemelte, hogy a szöveget lecsupaszították és magát a történetet helyezték előtérbe, így számos dolog egyértelműbbé válik. Aláhúzta ugyanakkor, hogy semmiképpen sem átiratról van szó, Katona József szövegét használják. A modernizált szöveg viszont közelebb hozza korunk közönségét az előadáshoz.

“Ez Bánk bán története lesz. Elmeséljük a történetet, de lesznek olyan jelenetek is, amelyek nem Katona József tollából származnak, hanem a próbák folyamán születtek meg” – magyarázta a rendező.

A Bánk bán kapcsán a próbák alatt foglalkoztak a hazával és a hazaszeretettel, valamint ezeknek a fogalmaknak az identifikálásával és relativizálásával – mesélte a rendező.

Hozzáfűzte, hogy ugyan a “külhoniság”, a “vajdasági magyar lét” és a “kisebbségi lét” meghatározza az előadás kontextusát, de a történeten ez nem módosít.

Katona József darabja “komoly politikai történet abban az értelemben, hogy tulajdonképpen hatalomról, hatalomvágyról, törvényességhez való hűségről, személyes áldozatokról, erkölcsi dilemmákról szól”. Ezek viszont a jelenkor kérdései is, így érdemes velük foglalkozni. – jegyezte meg.

A színészek a mai kornak megfelelő kosztümökben játszanak, ugyanakkor utalásokkal, játékossággal, “saját költészetet és esztétikát kialakítva” megjelennek a 13. század jegyei is.

A darabról Urbán András megjegyezte, hogy munkássága során többet foglalkozott a szerb drámairodalom nagy darabjaival, de mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy ezt a történetet színre vigye.

A Bánk bán újvidéki bemutatója november 25-én lesz. A főbb szerepeket Elor Emina, Mészáros Árpád, Krizsán Szilvia és Balázs Áron alakítja.

– MTI, Markovics Annamária –



További hírek a Magyarország kategóriából
Varga: jó az együttműködés a gazdaságirányítás és a bankszektor között
Budapest - Varga Mihály a gazdaságirányítás és a bankszektor közötti jó együttműködést és ennek [...] tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Cinkotán
Budapest - Egy autó elgázolt egy gyalogost kedd este Budapest XVI. kerületében, a Szabadföldi úton, a nő a [...] tovább »
Dávid a jeges északra menne, szavazz, hogy sikerüljön!
Budapest - Élete egyik legnagyobb kihívására készül a budapesti Varga Dávid, ám, hogy mindez megvalósuljon, [...] tovább »
A KENÓ nyerőszámai
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 11-i KENÓ-játékban a következő számokat [...] tovább »
Paksi bővítés – Roszatom-vezér: 2019-ben vagy 2020-ban indulhat meg a betonozás
Moszkva - A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés [...] tovább »
A Nestlé átadja a Szerencsi védjegyet a Szerencsi Bonbon Kft.-nek
Budapest - A Nestlé Hungária Kft. átadja a Szerencsi Bonbon Kft.-nek a Szerencsi védjegy használatának jogát, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása