Frissítve:

A bajor CSU szerint a bevándorlóknak családi körben is németül kell beszélniük

Berlin, 2014. december 7., vasárnap (MTI) – A bajor konzervatív CSU szerint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A hét végén nyilvánosságra került javaslatot a német politika számos szereplője bírálta, köztük a testvérpárt, a CDU főtitkára.

hiba beküldése

A CSU jövő heti kongresszusára készített határozati javaslatban ismertette a felvetést, amely szerint a Németországban tartósan letelepedni kívánó bevándorlókat “rá kell bírni arra, hogy németül beszéljenek nyilvános helyen és családi körben”.

Peter Tauber, az Angela Merkel vezette CDU főtitkára a felvetésre reagálva a Twitteren megjegyezte: “szerintem a politikának semmi köze ahhoz, hogy latinul, a klingonok nyelvén vagy hesseni tájszólásban beszélek-e otthon”.

A CDU/CSU pártszövetséggel közösen kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) főtitkára, Yasmin Fahimi szerint “a CSU megérkezett Abszurdisztánba”, és felvetése “vicces lenne, ha nem volna nagyon veszélyes”.

A CSU elnöksége hétfőn véglegesíti a kongresszusi határozati javaslatot, és a bírálatok ellenére egyelőre nem tervezi, hogy törli a bevándorlók otthoni nyelvhasználatára vonatkozó részt. Erre utal Andreas Schauer pártfőtitkár nyilatkozata, amely szerint az elnökség változatlan formában tárgyalja meg a javaslatot.

Ugyanakkor a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió összefoglalója szerint párton belül sincs egyetértés a felvetésről. Az egypárti, CSU-s bajor tartományi kormány társadalmi integrációért felelős megbízottja, Martin Neumeyer szerint egy “vacak” koncepcióról van szó, amellyel kapcsolatban rögtön felmerül a kérdés, hogy miként lehet megvalósítani. “Következő lépésként talán bevezetjük a konyhák kamerás megfigyelését?” – tette fel a kérdést a kormánymegbízott.

A CSU korábban is tett vitát gerjesztő javaslatokat a bevándorlásról. Az év elején a román és bolgár állampolgárok munkavállalási korlátozásainak megszűnése révén a szociális turizmusnak is nevezett szegénységi bevándorlásról indult diskurzusban szigorú fellépést sürgetett a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlók ellen.
“Aki csal, az repül” – hangoztatták a CSU részéről.

A bajor konzervatívokat ezért a megfogalmazásért populizmussal és szélsőjobboldali uszítással is megvádolták ellenzéki pártok és az SPD képviselői. Számos kommentár szerint a CSU az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt megjelenésére reagált az éles hangnemmel, és a hét végén több sajtóbeszámolóban a nyelvhasználatról szóló felvetést is összefüggésbe hozták azzal, hogy a bevándorlás korlátozását sürgető, euroszkeptikus AfD a második világháború utáni Németország történetében az első párt, amely veszélyeztetheti a CDU/CSU dominanciáját a jobboldalon.

A Die Welt című lap a határozati javaslat további elemeit ismertetve kiemelte, hogy a feltételezett szociális turizmus elleni küzdelem továbbra is fontos a CSU számára.

“Aki csak azért költözik Németországba, hogy kényelembe helyezze magát a szociális függőágyon, attól megtagadjuk a szociális juttatásokat” – idézte a kongresszusra készült dokumentumot a Die Welt online kiadása.

Németország az Egyesült Államok után a második számú bevándorlási célország a fejlett ipari államokat összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. Az OECD hétfőn megjelent adatai szerint tavaly tovább emelkedett a bevándorlási hullám, 465 ezer ember telepedett le tartósan Németországban, ami a kétszerese a világgazdasági válság előtti utolsó évben, 2007-ben regisztrált szintnek. A bevándorlók háromnegyede valamely európai országból érkezett.

A külföldi állampolgárok száma 2013 végén 6,2 millió volt Németországban, a bevándorlócsaládból származó, de német állampolgársággal rendelkezők száma pedig 10,1 millió, vagyis nagyjából minden ötödik ember bevándorló hátterű a 80,5 milliós országban.

– Bálint Marcell, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Amit soha nem lehet megunni – Szexi csajok nagy esései és besülései
Nagyon szexik, vagy csak próbáltak azok lenni: de nagy esés lett a vége. Egyiket, másikat nézni is fáj. tovább »
Videó: Ezért kell azonnal lassítani, ha ezt látod magad előtt!
Ha egy füstfelhőt látsz magad előtt, azonnal lassíts! Hogy miért, arra az alábbi videó ad tökéletes választ. tovább »
Videó: Óriási balesetnek indult, epikus driftelés lett egy kaliforniai kamionos manőveréből
Csak a sofőr ügyességének és lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem okozott óriási balesetet egy makrancos [...] tovább »
Veronai baleset – Szijjártó: nincs műszaki meghibásodásra utaló nyom
Budapest/Tromso - A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és olasz lap Orbán és Trump viszonyáról
Berlin, Róma - A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német napilap, valamint a La Stampa című [...] tovább »
Videó: “Akarod látni, hogy meg***nak? Akkor iratkozz fel!” – Ez ám marketing: szexvideót tölt fel magáról, ha egymillió követője lesz Youtube-on (18+)
Mi mindent meg nem tesz az ember a követőkért... Ez a népszerű vlogger, Lena Nersesian például azt állítja, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Szentpáli nyerte a Fekete-emléktornát
Miskolc - Január 13-14-re írták ki a szervezők az idei, XXVI. Középiskolás Fekete László Teremlabdarúgó Kupát. tovább »
Karateverseny Szirmabesenyőben
Szirmabesenyő - A Szkítia Harcművészeti Egyesület szervezésében február 4-én rendezik meg a III. Sajó Kupa [...] tovább »
Ligakupa: Orosházán az MKC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda Ligakupa B csoportjának 10. fordulójában Orosházán lép pályára a [...] tovább »
Nem elégszenek meg az elődöntővel
Debrecen - Gyenes Dávid szerint a bekkelés kulcsfontosságú lesz a MAC csapatával vívott ütközeten. tovább »
Videó: PlayStation, Herold és a híres-neves tonhalas tészta – Lakástúrán Holman Dávidéknál
Debrecen - Holman Dávidot meglátogatta a Loki TV. A DVSC középpályása bemutatja az új lakást, amelyet [...] tovább »
Orosz ütőjátékossal erősített a Békéscsaba női röplabdacsapata
Budapest/Békéscsaba - Irina Szmirnova személyében nemzetközi viszonylatban is jegyzett ütőjátékossal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása