Frissítve:

70-90 kis gyermek hal meg évente itthon daganatos betegségekben

Évente 250-300 új daganatos beteg gyermeket regisztrálnak itthon, harmaduk soha nem nő fel. A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat európai szintű ellátásának köszönhetően azonban a többi, 70 százalék meggyógyul. A szervezet munkájához a Danone Kft pénteken 35 millió forintos segítséget nyújtott. A támogatás ünnepélyes átadásán részt vett Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége, valamint több művész és közéleti szereplő.

hiba beküldése

A 35 millió forintból a jelenleg 10 gyermekonkológiai intézményt tömörítő Hálózat életmentő orvosi eszközöket vásárol és javítja az ellátás körülményeit.

A támogatás ünnepélyes átadásán az Egészségügyi Minisztérium is felajánlást tett. Horváth Ágnes, a tárca államtitkára a minisztérium nevében félmillió forinttal járult hozzá, hogy a kórházakban a szülők beteg gyermekeik közelében lehessenek. A gyermekek egészségének védelme nemcsak az állam, hanem az egyes emberek feladata is – mondta az államtitkár.

A Hálózat és a Danone 7 éve indította útjára a “Tegyünk együtt a gyermekekért!” programot, amelynek keretében a cég már eddig is 160 millió forintos támogatást nyújtott a daganatos beteg gyermekek gyógyítására és rehabilitációjára. Ebből a pénzből infúziós pumpákat, betegfigyelő monitorokat vásárolt a Hálózat, valamint fejlesztették a higiéniás körülményeket, programokat szerveztek a beteg gyermekeknek és szüleiknek.

A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 4 fővárosi központját a kórházfejlesztési törvénytervezet alapján a jövőben valószínűleg összevonják. Ezen a területen nem várható ágyszámcsökkentés, sőt, az uniós fejlesztési alapokból várhatóan nagyobb összeg jut majd a gyermekonkológiára.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása