Frissítve:

150 forintot rabolt a templomba igyekvő idős asszonytól Szikszón

150 forintot rabolt a templomba igyekvő idős asszonytól Szikszón 150 forintot rabolt a templomba igyekvő idős asszonytól Szikszón
Miskolc, Szikszó – Hiába adta vissza az idős asszony elrabolt értékeit a férfi – letartóztatását rendelte el a bíróság.

hiba beküldése

Pénteken egy hónapra rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki Szikszón rabolta ki az éppen templomba igyekvő idős asszonyt.

A gyanú szerint a férfi 2019. április 28-án, 9 körüli időben Szikszó egy forgalmasabb utcáján odaszaladt az idős sértetthez, majd annak bal karján lévő táskáját megrántva a földre lökte. Ezt követően a védekezésre képtelen, földön fekvő asszonytól elvette a táskáját, melyben személyes használati tárgyai és szemüvege mellett, 150 forint készpénz volt. A gyanúsított később megkereste az idős asszony szomszédját, akit arra kért, hogy adja vissza a vagyontárgyakat a sértettnek, az elrabolt pénzt azonban megtartotta. A gyanúsítottal szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségének megállapítása esetén 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A kiszabható büntetés mértéke alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint az sem zárható ki, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a nyomozást. A bíróság ezen indokok alapján a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak, így a férfi letartóztatását rendelte el 2019. június 3-ig. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

ÉM



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Cigarettát kért, majd leütötte és kirabolta a Búza téren
Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy rablóval és [...] tovább »
Informatikai hiba miatt fennakadások lehetnek a határátkelőknél
Budapest - Informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi [...] tovább »
Hamis meghatalmazással jutott mobilokhoz Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Csalással szerzett telefonokat a budapesti férfi, majd értékesítette azokat. tovább »
Lángok csaptak fel egy tiszaújvárosi társasházban
Tiszaújváros - Lángok csaptak fel egy négyemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakásának konyhájában [...] tovább »
Azt hitte, álrendőrök és maffiózók üldözik az M3-as autópályán
Mezőkövesd - Zűrösen alakult a nyári hajnal a Suzukival menekülő férfi számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása