Frissítve:

11 évet kapott csalásért a kínai Nobel-békedíjas sógora

Peking, 2013. június 9., vasárnap (MTI) – Nagy összegű csalás miatt 11 év börtönre ítélte első fokon Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas aktivista sógorát Peking peremvárosának bírósága – jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap vasárnap.

hiba beküldése

Liu Huj ügyvédjének tájékoztatása szerint az ítéletet rövid meghallgatás után hirdették ki, a családtagok a hosszú időtartamú szabadságvesztést egy földügyletben talált szabálytalanság miatt túlzónak tartják.

A rendőrség tavaly óvadék ellenében szabadon engedte Liut, idén év elején azonban újra elővették az ügyet. Az ügyvédek szerint a 3 millió jüant (110 millió forintot), amely mást illetett volna, időközben már megfizették.
Liu Huj egy sencseni ingatlan vállalat menedzsereként dolgozott, s az ítélet indoklása szerint egy Csang Ping nevű férfi kárára követte el a csalást. Ő maga tagadta a vádat.

Liu Hszia az elítélt nővére, a börtönbüntetését töltő Liu Hsziao-po felesége azt nyilatkozta, hogy az egész családját tönkre akarják tenni. A nő lényegében házi őrizetben van, de a bírósági tárgyaláson jelen volt.

A családtagok úgy vélik, a hatóságok elejét akarják venni a hozzátartozók további politikai aktivitásának. Az ügy újbóli elővételét és a szigorú ítéletet azzal magyarázzák, hogy Liu Hszia az alku ellenére egyszer beszélt az AP amerikai hírügynökségnek, egy másik alkalommal pedig kapcsolatba lépett egy, a biztonsági embereket kijátszó másik aktivistával.

Az 57 éves Liu Hsziao-po, az 1989-es pekingi diáklázadások egyik vezéralakja, társszerzője volt a Charta 2008 kiáltványnak, amely politikai reformokat, többpártrendszert sürgetett, illetve publikációban is ezekre hívott fel. 2008-ban őrizetbe vették, 2009 decemberében pedig államellenes felforgatás miatt 11 év börtönt kapott.

2010-ben “kitartó és erőszakmentes erőfeszítéseiért, amelyeket a kínai emberi jogok érdekében tett” Oslóban neki ítélték a Nobel-békedíjat. A döntés Pekingből máig tartó haragot váltott ki, mert álláspontja szerint a kitüntetés ellentétes a Nobel-békedíj elveivel.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Octavia Spencer és Jada Pinket Smith a csütörtökön kezdődő Sundance zsűrijében
Los Angeles - Zsűritagként vesz részt a csütörtökön megnyíló Sundance filmfesztivál munkájában Octavia [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Berlin és Bécs egyetért a határvédelem fontosságában, a menekültkvóták ügyét eltérően ítélik meg
Budapest - A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Illegális bevándorlás – Uniós szóvivő: az EU számolt a menekültek korábbi befogadásával a tagállamokra vonatkozó kötelező kvóták meghatározásánál
Brüsszel - Amikor az Európai Unió meghatározta az áthelyezésre jogosult menekültek tagállamokra vonatkozó [...] tovább »
Videó: „Belerázkódtak a házak” – Meteorrobbanást rögzítettek Michiganben
Fényes meteort örökítettek meg Michigan egén kedd este. Az égitest a levegőben semmisült meg, olyan erővel, [...] tovább »
Megalakult az új katalán parlament, függetlenségpárti elnököt választott
Madrid/Barcelona - Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Haraptak a Cápák: irány a négyes döntő!
Nyíregyháza - Akárcsak egy esztendeje, ezúttal is ott lesz a Hepp-kupa négyes döntőjében Nyíregyháza Blue [...] tovább »
Megint csak a csalódás maradt
Kisvárda - Elbúcsúzott a Magyar Kupa küzdelmektől a Kisvárda Master Good SE, miután veszített a Vác ellen. tovább »
Műkorcsolya Eb – Maszljanko 33. lett a férfiaknál
Moszkva - A legutóbbi öt alkalommal győztes Javier Fernandez vezet a férfiaknál a Moszkvában zajló műkorcsolya [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: Magyar Kupa – DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC 5-1
Miskolc – Szerdán a DVTK Jegesmedvék gárdája a Ferencvárosi TC csapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Majoros ezüstérmes az U21-es tornán
Budapest - Majoros Bence ezüstérmet szerzett a 21 éven aluliak tornáján a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított a Fehérvár AV19
Budapest/Székesfehérvár - A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított szerződést a következő idényre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása