Frissítve:

10 étel és ital, amely súlyosan károsítja a fogakat

10 étel és ital, amely súlyosan károsítja a fogakat © Fotó: brightside.me
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Mindannyian gyönyörű mosolyra vágyunk, ennek érdekében pedig igyekszünk vigyázni is a fogainkra, előfordul viszont, hogy úgy ártunk azoknak, hogy nem is tudunk róla. 

hiba beküldése

Áfonya

a
Az áfonya nem befolyásolja a fogaink egészségi állapotát, viszont elszínezheti azokat. Természetesen, ha nem eszik túl gyakran áfonyát akkor ez nem történik meg, de a gyümölcs igazi imádói tudják, ha sokat fogyasztanak belőle, az bizony meglátszik a foguk színén.

Fehérbor

b
A fehérborok kedvelőinek számolniuk kell azzal, hogy az ital nem tesz különösebbet jót a fogzománcnak. Ha nem akarja, hogy a fogai érzékenyek és törékenyek legyenek, akkor nem érdemes túl sokat fogyasztani ebből az italból.

Vörösbor

c
A vörösbor nincs hatással a fogak egészségére, viszont képes azokat szürkés színűre színezni.

Csipsz

d
A csipsz szénhidrátokat tartalmaz, amelyek a nyállal keveredve glükózzá alakul, ami pedig ártalmas a fogakra. A nassolás után érdemes kiöblíteni a szájüreget.

Rágógumi

e
A cukormentes rágók úgy gondolnánk, hogy nem jelentenek veszélyt a fogakra. Az igazi veszélyt valójában nem is a cukor, hanem maga a rágó rejti, ugyanis könnyebben kilazulnak a tömések, a koronák, vagy a hidak.

Popcorn

f
El tudja képzelni a mozit pattogatott kukorica nélkül? Nos, jobb lenne, mert a szénhidrátokból álló ropogtatnivaló káros hatással van a fogaira.

Paradicsom

g
A citrusfélékhez hasonlóan a paradicsom is savas, ez pedig nem csak a termésre, hanem az abból készült különböző szószokra is érvényes. A túl sok sav pedig árt a fogaknak, érzékenységhez és szuvasodáshoz is vezethet.

Kenyér, makaróni és krumpli

h
A felsorolt ételek keményítőt tartalmaznak, amelyek sok ideig a szájüregben maradnak. A keményítő a nyállal keveredve cukrot képez és plakkot képes kialakítani a fogfelszínen, amely később komoly problémákat okozhat.

Aszalt gyümölcsök

i
Az aszalt gyümölcsök a ragacsok szerkezetük miatt veszélyesek a fogakra, ráadásul a bennük lévő cukrot szó szerint a fogakhoz ragasztják, amely viszont nagyon káros a zománcra.

Tea

j
Mindenki tudja, hogy a tea koffeint tartalmaz, de fluor is van benne, amely nagyobb mennyiségben ártalmas a fogaknak és a csontoknak, ezért a szakemberek azt javasolják napi négy csésze teánál, ne fogyasszunk többet.

(Brightside)


Fotó: boredpanda.com
Mialatt valaki tökéletesen szabályos fogsorral születik, van, akinek keményen meg kell szenvednie a szép mosolyért. A nehéz évek viszont meghozzák az eredményt.  (Boredpanda) A mosolya alapján megmondjuk, hogy milyen ember ön Hogyan szokott ...

Fotó: unideb.hu
Debrecen - Az egészség jelképe a mosoly és a szép fogak, Svájcban így tartják. Hazánkban a betegségek kialakulása és a szájüreg állapota közötti kapcsolat már kevésbé kerül a figyelem középpontjába. Pedig a fogazat és a fogágy betegsége a teljes szervezetre hatással van. - A szájban lévő baktériu...



További hírek a Életmód kategóriából
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Videó: Mi történik a kakiddal egy repülőgépen?
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mi történik a végtermékeddel, ha épp a repülőn kell elmenned a vécére? [...] tovább »
Czibere: infokommunikációs akadálymentesítő alkalmazás készül autistáknak
Budapest - Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos [...] tovább »
Fotók: Ijesztő, bizarr és meglepő dolgok a repülőgépen
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mielőtt bárki pánikba esne, szögezzük le, a legtöbb repülőút viszonylag [...] tovább »
Szakértő: ötvennél is több szívátültetést végeznek évente Magyarországon
Budapest - Ötvennél is több szívátültetést végeznek évente Magyarországon - közölte a Semmelweis Egyetem [...] tovább »
Az autizmus nem sorscsapás, lehetőség!
Nyíregyháza - Az autizmussal kapcsolatban tartottak klubfoglalkozást az érintett szülőknek a Csodavárban. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Fordítás után 5 perc gólcsend a végén Pécsen
Miskolc, Pécs - Hiába vette át a vezetést az utolsó negyedben a Diósgyőr, a 0-14-es etappal elszálltak a [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Feladó nélkül is feladták a leckét a Csabának
Nyíregyháza - A Békéscsaba női röplabdacsapata lenyűgöző sorozata közel két éve tart a honi porondon. tovább »
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása