Frissítve:

„24” – Halálos közlekedési baleset Bereten: Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

Borsod-Abaúj-Zemplén – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. január 25-én is több esetben történt rendőri intézkedés.

hiba beküldése

Az elmúlt napon megyénk útjain négy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyekből egy halálos kimenetelű volt.

A késő délutáni órákban a rendőrségre a mentőszolgálattól érkezett bejelentés szerint Beret belterületén, a Rákóczi úton egy férfit találtak a földön fekve, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A rendőrség a helyszíni szemle során megállapította, hogy egy 44 éves baktakéki férfi az általa vezetett munkagépével eddig ismeretlen körülmények között áthajtott az 56 éves, az úton keresztben fekvő bereti férfin, aki a helyszínen meghalt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket.

Tiszaújvárosból tartott Nyékládháza felé az a kis tehergépkocsi, amelyet sofőrje nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett a délelőtti órákban. A jármű ezért a lejegesedett úton megcsúszott majd az árokba hajtva állt meg. A könnyű sérülésekkel járó balesetet a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.

A feje tetejére állt az a személygépkocsi, amit sofőrje szintén nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetett. A Mezőkövesd közelében történt baleset során az autó sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett. Az esetet a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A harmadik nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel járó közlekedési baleset is a járművezető figyelmetlensége és a havas, jeges út kombinációja miatt következett be. Egy személygépkocsi vezetője Hejőkürt irányából tartott Tiszaújváros felé, amikor kanyarban a rosszul megválasztott sebesség miatt a jármű megcsúszott és végül a vízelvezető árokban állt meg. A körülményeket a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A további balesetek elkerülése érdekében a Rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a télies, havas, fagyos időben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően, fokozott körültekintéssel vezessék gépjárműveiket! Ne feledjék: Mindenkit haza várnak!

Szabálysértési őrizetbe vételek

A megye rendőri szervei az elmúlt huszonnégy órában kettő főt vettek szabálysértési őrizetbe.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei egy bolti tolvajjal szemben hoztak személyi szabadságot korlátozó határozatot. A szerencsi rendőrök pedig egy garázdát vettek szabálysértési őrizetbe.

Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket 72 órán belül, gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Cigarettát kért, majd leütötte és kirabolta a Búza téren
Miskolc - A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy rablóval és [...] tovább »
Informatikai hiba miatt fennakadások lehetnek a határátkelőknél
Budapest - Informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi [...] tovább »
Hamis meghatalmazással jutott mobilokhoz Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Csalással szerzett telefonokat a budapesti férfi, majd értékesítette azokat. tovább »
Lángok csaptak fel egy tiszaújvárosi társasházban
Tiszaújváros - Lángok csaptak fel egy négyemeletes társasház egyik harmadik emeleti lakásának konyhájában [...] tovább »
Azt hitte, álrendőrök és maffiózók üldözik az M3-as autópályán
Mezőkövesd - Zűrösen alakult a nyári hajnal a Suzukival menekülő férfi számára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása